Vasárnap már csak felhőket látunk majd az égen

Fehér Buda 2019-03-02 17:26:00
Még nincs késő beszerezni egy esőkabátot.

Vasárnap közepesen és erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, helyenként kisebb eső előfordulhat. Többfelé megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +5 fok között valószínű, északkeleten lesz a fagypont alatti hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 16 fok között alakul, de északkeleten helyenként csak 6, 8 fok lesz.

Hétfőn napközben változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, számottevő csapadék nélkül. Késő délutántól nyugat felől erős felhősödés kezdődik, és estétől a Dunántúlon már egyre több helyen valószínű eső, zápor. Sokfelé lesz erős, helyenként viharos a déli, délnyugati szél, mely a Kisalföldön este északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +9, fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén többnyire 13 és 20 fok között valószínű, de elsősorban az Alpokalján 20 fok fölé is felmelegedhet a levegő.

Kedden eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet, és felhőátvonulásokra számíthatunk. Kezdetben főként délen lehet még eső, később elszórtan fordulhatnak elő futó záporok. Többfelé lesz erős a nyugati szél, amelyet főként az északi megyékben viharos lökések is kísérhetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Szólj hozzá!

Szombathely az ötödik legbiztonságosabb magyar város

A hévíziek érezhetik leginkább biztonságba magukat, Győr a 16. a listán.

Egy old timer Volkswagen bogárral gurul az Őrségbe Magyar Péter

Zala megy és Vas megye következik az országjárásban.

Milyen legyen a karikagyűrűd?

Te mit gondolsz, hogyan lehetne a legjobban kihangsúlyozni a karikagyűrűd stílusát? Ha valami igazán különlegesre vágysz, a mai karikagyűrűk között számos felületkezelési lehetőség közül választhatsz.

Az otthon fűtési rendszer karbantartása: a biztonságos és hatékony működés kulcsa

Otthonunk kényelme és biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a fűtési rendszereink milyen állapotban vannak.

Pótfelvételi kisokos: még nem késő egyetemet választani

Július 30. és augusztus 7. között lehet jelentkezni. 

Az adagoló szivattyú: javítsd vagy cseréld?

Gondoltál már arra, hogy mi történik, ha egy adagoló szivattyú felmondja a szolgálatot? A legtöbb jármű és gép számára az adagoló szivattyú kulcsfontosságú, így meghibásodása nem csupán kényelmetlenséget okoz, hanem akár súlyos károkat is eredményezhet.

A bevallások nem megfelelő gyakoriságára figyelmeztet a NAV

Ma indul az új adategyeztetési kampány. 

Nem adott elsőbbséget és balesetet okozott egy férfi Szombathelyen

Az utasa súlyos sérülést szenvedett, őt pedig eltilthatják a vezetéstől. 

Több mint 350 millió forint ment el a VOKS2025 szavazólapokra 

Nem ellenőrizték, hogy valaki többször is kitöltötte-e, elhitték bemondásra, hogy nem. 

Medencék alá műpázsit: Praktikus és esztétikus megoldás

Sokan szembesültek már azzal a problémával, hogy a kerti medencéjük alja megsérült az éles kövektől vagy a felszín alatti gyökerektől. Ez sajnos nem ritka, és többeket elgondolkodtatott már, mivel is lehetne megvédeni a medence alját, hogy ellenállóbb legyen.

14 és fél milliárd forintból bővíti körmendi gyáregységét az Egis

Az állam 3 és félmilliárd forinttal száll be a költségekbe.