Telefonon hívja fel a szombathelyieket a Fidesz, hogy leárulózzák Molnár Miklós alpolgármestert

Unyatyinszki György 2019-03-01 13:44:00
Rövid időn belül ennyi szóismétlésért elég rossz jegy jár nyelvtan órán.

Több szombathelyi lakostól is úgy értesültünk, hogy egy robot telefonhívásban kereste fel őket a helyi Fidesz, hogy "tájékoztassák" a lakosokat Molnár Miklós alpolgármester tevékenységéről, ami a fideszes szempontból igencsak kiborító lehetett.

Áruló, (...) Molnár Miklós elárulta a jobboldalt

- ehhez hasonló szövegkörnyezetben mentek neki a város alpolgármesterének, tucatnyiszor árulózva. A szövegbe belefért még, hogy a "szivárványkoalícióhoz", fideszes szóhasználatban a "bevándorláspárti" ellenzékhez csatlakozott Molnár.

A telefonos kampány apropója, hogy a Fidesz a rabszolgatörvényként is ismert túlóratörvény városi vitájában összekülönbözött az addig velük szövetséges Molnárral, aki szavazatával lehetővé tette, hogy napirendre vegye a közgyűlés a kérdést. Mivel a fideszesek távollétében az ellenzék többségben volt, így megakadályozták, hogy az önkormányzati cégeknél alkalmazzák a megemelt túlórákat, Hende Csaba országgyűlési képviselőt pedig felszólították, hogy nyújtson be törvényjavaslatot a rabszolgatörvény eltörlésére.

Az indulatok nagyon elmélyültek, Molnár az elmúlt hetekben is árulózások közepette kapott támadásokat, ezt követően végül az ellenzéki pártokkal lépett együttműködésre: csütörtökön elkezdték - immár többségben - új határozatokat hozni. Többek között így vált lehetővé, hogy ismét szabadon lehet majd kérdezni az önkormányzati alkalmazottakat, cégeket a működésükről. Leváltották a helyi televízióért is felelő médiacentrum vezetőjét, az ellenzék pedig a Vas Népe korábbi főszerkesztőjét, Halmágyi Miklóst nevezte ki új vezetőnek (erről itt írtunk bővebben).

Szólj hozzá!

Hasplasztika: az álomalak elérésének útja

Hogy éreznéd magad, ha a hasad feszessé, formássá válhatna, optimális módon hozzájárulva az önbizalmad növekedéséhez?

A Sinsay nyitása is csúszik Körmenden

Továbbra sincsen használatbavételi engedélye a Rákóczi úti üzletsornak.

„A győrieknek joguk van tudni, mire ment el a pénzük” - írta Pintér Bence

Miközben a város uszodákat és könyvtárakat zárt be a válság idején, a fideszes politikusok milliós rezsitámogatásokat kaptak – állítja a polgármester. 

Újra ültették az Arrabona előtti fákat Győrben

Négy kun-szilfa ad majd árnyékot az arra sétálóknak. 

Hogyan őrizzük meg szivarjaink frissességét és zamatát?

A szivarok élvezetéhez nem csupán az ízlés szükséges, hanem a megfelelő tárolás tudománya is.

Pénteken indul a 24. Győri Könyvszalon, az ország egyik legnagyobb vidéki könyves eseménye

„Olvasni nagyon fontos, mert minden téren hozzátesz az életünkhöz” - Pintér Bence.

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.

Új néven jöhet a boltokba egy csomó tejföl 

Sok termék tűnhet el a polcokról a régi formájában.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP az ATM-törvény miatt

A kormány egyik vidékfejlesztésnek mondott látvány intézkedésével mennének szembe a bankok. 

Vasárnapig pattog a műanyag labda a Schaeffler Arénában

Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot rendeznek Szombathelyen.

Októberben sem csökkent az infláció

Harmadik hónapja 4,3 százalékon toporog az árindex.

Győri NAV-osok buktattak meg egy e-cigi árust

Füstbe ment a terve: az áruját lefoglalták, és milliós bírságot fizet. 

Kezdődik a krízisidőszak Győrben is

Fokozottan figyeljünk a hajléktalan emberekre!

Elesett Szombathely egyik fő közlekedési ütőere

Csőtörés miatt van forgalomkorlátozás a Szent Gellért utca és Rumi út kereszteződésében.

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.