Napi abszurd - Nyolc évet kaphat az a programozó, aki megmentette az adatainkat a Telekomnál

Unyatyinszki György 2019-01-27 10:39:00
A férfi védői szerint az ügyészség totál hülye az ügyhöz.

2017-ben indítottak eljárást egy fiatal programozó, András ellen, aki német tulajdonú magyarországi Telekom online rendszerében talált két súlyos biztonsági hibát, amit jelzett is a cégnek, és egyeztettek is vele a hiba kijavításáról. Sőt, az is felmerült, hogy alkalmaznák a férfit, erről is egyeztetések indultak.

A férfi egyébként hatalmas hibára bukkant:

  • a teljes állami és lakossági mobil- és adatforgalomhoz hozzá lehetett férni,
  • a Telekom belső hálózatában lehetett kutakodni.

Azonban egy átláthatatlan döntés értelmében mégis feljelentették azt a férfit, amely minden előfizetőjének adatát megmentette. Ellene az ügyészség indított eljárást - derül ki a férfi védelmét ellátó Társaság a Szabadságjogokért közleményéből.

A TASZ szerint noha a András szaknyelven "etikus hekkernek" számít és a hibát bejelentette, azaz közérdekű bejelentőnek számítana, mégis súlyos büntetést akarnak kivetni rá. Az ügyészség nyolc év szabadságvesztést kért, mondván "közérdekű üzemet zavart meg".

Az ügyészi vádirat ráadásul lényegében elismeri, hogy nem értenek a férfi által feltárt hibákhoz. Azt sem tudták leírni, hogy pontosan mi volt a bűncselekmény, az mikor történt, csak azt, hogy "az internet felhasználásával" történt. A TASZ szerint az is nonszensz, hogy még a bizonyítási eljárást sem folytatták le - itt kellene ugyebár részletesen előadni bizonyítékokkal, amiről fogalma sincs a vádirat szerint az ügyészségnek -, mégis felajánlottak egy alkut, hogy ha a férfi elismeri tettét, akkor csak  2 év felfüggesztett börtönt kérnek a bírónál büntetésül.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.