Fekete-Győr: Orbán egy takonygerincű gazember

Unyatyinszki György 2018-11-16 19:35:00
A Momentum ismét ezreket vitt utcára, hogy a CEU maradása mellett demonstráljanak.

A Momentum második alkalommal tartott tüntetést Közép-európai Egyetem (CEU) Magyarországon maradása mellett, követelve a kormánytól, hogy tegye lehetővé az egyetem jövőbeli működését, amelyet a felsőoktatási törvény tavalyi módosításával, a lex CEU-val sodort veszélybe.

"A hatalom nem a parlamenti felszólalásoktól, az utcától fél. A mi szabadságunk tartja őket félelemben." - mondta Szél Bernadett független országgyűlési képviselő pénteken a budapesti Egyetem téren tartott demonstráción. A politikus hangsúlyozta a küzdelem fontosságát az elnyomás ellen, a tiltakozók eszköze pedig az összetartás és szolidaritás lehet. Szerinte a kormány gondja a CEU-val az, hogy független gondolkodásra nevel, értékek mellett áll, a közössége pedig szerveződésre képes. Hangsúlyozta, hogy ez a közös kiállás vethet véget az elnyomásnak.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke beszédében ezúttal elhagyta az egyetemi autonómia hangsúlyozását - sokan beszéltek már előtte erről -, így folytatta:

"Beszélhetnék nektek arról, hogy Orbán Viktor mekkora takonygerincű gazember, de ezt ezerszer hallottátok már.

Feket-Győr hiányolta a rektorokat, a dékánokat, az egyetemi tanárokat a tiltakozók közül, miközben be akarnak záratni intézményeket és tudományterületeket. "64 felsőoktatási intézmény van, de csak a kisebbség van jelen" - mondta. Több száz éves értékek mellett kellene kiállniuk, de a párt elnöke szerint mégsem harcolnak érdekeikért. Hasonló helyzetben látja az egészségügyet, ahol több tízezer orvos, ápoló állhatna ki tüntetni. Ugyanerre tért ki az oktatás terén, hogy tanárok tízezrei maradnak csöndben.

"Nekik kell egységbe szerveződniük, ha változást akarnak, mi nem vagyunk elegen, szükségünk van rájuk". Orbán Viktor Fekete-Győr szerint csak az erő nyelvén ért, a netadós tüntetés és a NOlimpia-kampány mögötti tömegek meghátrálásra késztették. Arra kérte fel a felsőoktatási intézmények vezetőit, hogy fogjanak össze, mert lehetőségük és felelősségük a változtatás.

"Bűnösök közt cinkos aki néma"

- zárta beszédét Fekete-Győr.

A tüntetésen Berg Dániel, a párt elnökségi tagja kifogásolta, hogy Tarlós István főpolgármester sem szólalt még fel a CEU védelmében, noha az egyetem maradása a város érdekét szolgálná.

Felhívták a figyelmet a szervezők arra, hogy csatlakozzanak a tiltakozók a diákok tüntetéséhez a Kossuth téren november 24-én.

A CEU december 1-ig hagyott időt a magyar kormánynak, hogy aláírja azt a nemzetközi szerződést New York állammal, ami szavatolná, hogy a jövőben is működhessen az egyetm és amerikai diplomát állítsanak ki. Az egyetem szerint minden törvényi feltételt teljesítettek, a kormány nem minősítette a tett lépéseket. Amennyiben a szerződést nem írják alá, a CEU megkezdi képzéseinek Bécsbe költöztetését.

Szólj hozzá!

Magyar Péter: A Fidesz Vas megyében is a hulladékmaffia oldalára állt

A nagykölkedi gumihegy árnyékában fotózkodott a TISZA-párt miniszterelnöke.

A 4iG szerint nem a polgármester meghívását, hanem a komplett győri rendezvényt mondták le

Állításuk szerint levelük tartalma egyértelmű volt - néhány kérdés azért bennünk maradt.  

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.