A rendőrség is kiszállhatna a CEU-ra, ha ellenállásba kezdenének a kormány ellen

Unyatyinszki György 2018-11-09 16:52:00
Az egyetem ezt is szeretné elkerülni.

"Komolyan bele sem gondoltunk az ellenálló egyetem alternatívába" - fogalmazott megkeresésünkre Enyedi Zsolt, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese annak kapcsán, hogy számoltak-e azzal a forgatókönyvvel, hogy komoly ellenállásba kezdenének a Bécsbe költözés helyett, ha a magyar kormány megvonná az egyetem működését 2019. év elején. De mi is lenne ez a bizonyos forgatókönyv?

Mint ismert, a felsőoktatási törvény tavalyi módosítása értelmében a CEU csak akkor működtethetné amerikai típusú képzéseit Magyarországon (ez a futó képzéseik 80 százaléka), ha nemzetközi megállapodás jön létre az amerikai székhelyük szerint New York állam és a magyar kormány között. Noha a megállapodást már csak alá kellene írnia a magyar kormánynak, továbbra sem hajlandó rá. Az egyetem független amerikai akkreditációs szervezet által kiállított dokumentummal is igazolta, hogy képzéseket folytatnak New York államban, ami az aláírás feltétele lenne, de a kormány ezt figyelmen kívül hagyja.

A CEU bejelentette, hogy december 1-ig tud várni a kormányra, de ha nem lesz megállapodás, akkor elköltöztetik az amerikai képzéseiket Bécsbe. A közbeszédben emiatt többször felmerült, hogy az egyetem miért nem tanúsít nagyobb ellenállást, illetve miért nem keres jogi kiskaput a jövőbeli működésük biztosítására? Nézzük meg tehát, hogy miért nem emel barikádokat az egyetem Budapesten a Nádor utca campusnál.

Nincs kiskapu

Magyarországon számtalan olyan oktatási központ működik, amelyek nem akkreditáltak a magyar hatóságok által, egyetlen hatóság sem zargatja őket. Tipikusan ilyenek a különböző programozó iskolák, amelyek egy-egy szakterületre képeznek felnőtteket. Azonban ők cégszerűen működnek, illetve általában nincs is olyan kettősség, hogy másik EU-n kívüli országban lenne a székhelyük.

A Fidesz bár többször tagadta, de egyértelműen a CEU-ra szabta a törvény (nftv.) tavalyi szigorítását: olyan oktatási intézményre, amely más ország által elismert diplomát ad ki Magyarországon, székhelye is az EU-n kívül külföldön van. Ha megpróbálna a CEU papíron másképp működni, az első hatósági ellenőrzés során kiderülne, hogy nem tehetik meg, csak az nftv. szerint működhetnének.

Az egyetlen lehetőségük az lenne, ha más magyar felsőoktatási intézménnyel kötne a CEU képzési megállapodást, hogy ők fogadják be az amerikai képzéseiket. Ez viszont számos olyan kötöttséggel jár, ami a CEU számára nem megfelelő (költségvetési, oktatók munkavállalása és egyéb szempontokból), valamint minden egyes jelenlegi képzésüknek befogadó intézményt kellene találniuk szűk két hónap alatt, ami szinte lehetetlen vállalkozás. Nem mellesleg új akkreditációs eljárást is le kellene folytatni, ami időigényes. Ha jövő szeptemberben esetleg így próbálnának meg új képzéseket indítani, akkor még novemberben kellene beadniuk az akkreditációs igényüket.  Ez viszont ugyanúgy azzal jár, hogy január-szeptember között nem tudnának működni, diplomát kiadni.

Rendőr razzia az egyetemen?

Az egyetem drasztikus esetben, ha a hallgatóik is támogatják, akár azt is vállalhatná, hogy folytatja működését a tiltás ellenére is jövő januárban - erről szigorúan hipotézisként beszélünk. Azonban ezzel nyíltan vállalnák, hogy nem tanúsítanak jogkövető magatartást. Az egyetemet azonnal vizsgálat alá vonhatná az Oktatási Hivatal, illetve a rendőrség is. Bár Magyarországon precedens nélküli helyzet állna fel, valószínűsíthető, hogy a CEU vezetőivel szemben eljárást indítanának. Előfordult már, hogy oktatási intézmény kamuképzéseket indított - legutóbb egy sárvári felsőoktatási intézményre vetült gyanú -, ilyen esetekben költségvetési csalás, hűtlen kezelés vagy csalás miatt lehetséges eljárást indítani, de ez a CEU esetében bizonytalan, hogy milyen jogcímen történhetne.

A jelenlegi kormányzati kommunikáció ("A törvényeket a CEU-nak is be kell tartani") alapján valószínűsíthető lenne a szigorú hatósági, rendőrségi eljárás. Az egyetemre kivonuló rendőrök számítógépeket, dokumentumokat foglalhatnának le, befagyaszthatnák az intézmény folyószámláit, sőt, az egyetem vezetőit előzetes letartóztatásba is helyezhetnék szélsőséges esetben. Az ellenállást tanúsító, barikádot emelő hallgatók a rendőri intézkedés akadályozása miatt lennének eljárás alá vonhatók.

Amerika, az EU és a közvélemény megvédi a CEU-t?

Kétségtelen, hogy a világsajtó tele lenne a fentebb vázolt esetben a rendőri intézkedés képeivel. A tudományos társadalom, az Európai Unió vezető szervei, a szélesebb közvélemény számára várhatóan megbotránkozást váltana ki, amelyek komoly nemzetközi és hazai nyomás alá helyezhetnék a kormányt. Az Egyesült Államok kormánya egy amerikai intézmény érdekeinek sérülése miatt súlyosan megromlanának a nemzetközi kapcsolatok.

Nem mellékes, hogy a CEU ellehetetlenítése precedenst teremtene arra, hogy más országok is támadást indítsanak a náluk működő amerikai felsőoktatási intézmények ellen, ezért az USA érdeke lenne, hogy erőt mutatva megvédje a CEU-t. A nyomásgyakorlás azonban hónapok, vagy évek alatt sem biztos, hogy eredményt hozna, azt pedig egy felelősen gondolkodó egyetem, amelynek működnie és diplomát kellene kiadnia, nem engedheti ezt meg.

Marad a jogkövetés

A  fentiek fényében is látható, hogy a komolyabb ellenállás hónapokra lehetetlenítené el a CEU működését, a folyó oktatást, növelné a bizonytalanságot. Enyedi Zsolt a felvázolt lehetőségek kapcsán maga is kiemelte,hogy

"Egy világszínvonalú egyetemet nem lehet úgy működtetni, hogy jogi státusza bizonytalan. A világ másik végéről nem fognak ide diákok és tanárok jönni, ha folyamatos a fenyegetettség. Azt szeretnék, ha tudományos eredmények kapcsán és nem közéleti konfliktusok kapcsán emlegetnék az egyetem nevét. Alapvetően erről a logikáról van szó, így aztán komolyan bele sem gondoltunk az ellenálló egyetem alternatívába."

Szenátorok szóltak a budapesti amerikai nagykövetnek, hogy jó lenne megvédenie a CEU-t

Az Egyesült Államok Képviselőházának és Szenátusának 22 tagja levelet küldött az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének, David Cornsteinnek, hogy kifejezze, a Közép-európai Egyetem (CEU) Budapesten maradása erős kétpárti (demokrata és republikánus) támogatást élvez - hívta fel rá a figyelmet a CEU közleménye. A szenátorok hozzáteszik, hogy a CEU esetleges bezárása megítélésük szerint a magyar-amerikai kapcsolatok rovására mehet.

Szólj hozzá!

Magyar Péter: A Fidesz Vas megyében is a hulladékmaffia oldalára állt

A nagykölkedi gumihegy árnyékában fotózkodott a TISZA-párt miniszterelnöke.

A 4iG szerint nem a polgármester meghívását, hanem a komplett győri rendezvényt mondták le

Állításuk szerint levelük tartalma egyértelmű volt - néhány kérdés azért bennünk maradt.  

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.