ÉLŐ - Ezrek tüntetnek a CEU maradásáért a fővárosban

Farkas Bazsi 2018-10-26 18:17:00

19:14

Négy-ötezer ember gyűlt össze, így saccoljuk. A tüntetésnek vége, a szervezők nem indulnak tovább sehová. Gyuri még elnéz a Kossuth tér felé, ha ott lesz valami, akkor természetesen arról még beszámolunk.

Addig is kösz a figyelmet! 

Egyébként ezt olvastátok már nálunk: 

Egymondatos válaszban rendezte le Rétvári, hogy kapnak-e adómentességet az autista gyereket nevelők

A kormány pár hete ötletként belengette, hogy a három gyermeket vállaló nők mentesülhetnének egész életükre a személyi jövedelemadó (szja) fizetése alól, erről indítanának vitát, illetve az új nemzeti konzultáció részévé is teszik. Az ötlet azonban több kérdést generált, mint amit megoldott volna.

19:09

Vége is a megmozdulásnak. Gyuri azt jelenti a helyszínről, hogy nehéz megsaccolni hányan is gyűltek össze a rendezvény végére. 

November 16-án folytatja a Momentum. 

Nem adjuk a CEU-t! - Második figyelmeztetés

null

 

18:53

Fekete-Győr András következik, a Momentum elnöke. 

 

- A magyar társadalomnak nincs szüksége gondolkodókra, "okoskodókra", az ő ötleteikre. Ők alkothatják meg azt az Európát, ahol egyik nemzeti identutásunkat sem kell feláldozni. Ebben az Orbán-rendszerben nem divat azonban okosnak lenni. Most Széchenyi, Deák és Kossuth is "okoskodó" vagy kirtikus lenne a rendszer szemében - mondja.

Nem érdekli, hogy mi lesz pontosan a magyar-amerikai kapcsolatokkal, vagy ,hogy kirakják-e a Fideszt a Néppártból. Őt az érdekli, hogy a magyar diákok tovább is tanulhassanak.

Orbán fél  a gondolkodóktól. "Orbán fél tőletek!"

Orbán azt akarja, hogy szavazógépek és kussolók legyünk. Hogy maradjunk csak a helyünkön. "Nem érik be a tegnap és a ma bűneivel, a jövőnket is akarják. Ne hagyjuk!" 

"Ne érjük be azzal, amik és ahányan vagyunk. A kormány egy erősödő tömegtől fél" - mondja egyre vehemensen Fekete-Győr. A Momentum az országban viszi szét a hírt, hogy a CEU-val mi történhet, kampányolnak, szórólapokznak majd. Ehhez várja mindenki csatlakozását a párt elnöke.

"December 1-ig van ideje Orbán Viktornak, hogy elvegye a mocskos, korrupt kezét az egyetemről" -mondta, addig van ideje a mozgalomnak tovább duzzadni. Folytatni kell a nyomásgyakorlást. November 16-án a Szabadság téren lesz új tüntetés, ahova a mostaniak közül mindenkit, és elhívott ismerőseiket várják.

18:51

Újabb szónok a színpadon, Gönczi Gergő, leendő Ceus hallgató. Azt mondja, hogy lehet, hogy neki már Bécsbe kell majd járnia. 

"Az oktatás nemzeti ügy, ami egybe kell kovácsolja a nemzetet."

 

- mondja. 

Nagyapja azt mondta neki, ha tanul, akkor lesz jobb az ő és az ország sorsa is. A tudás viszi előre a világot. Nem szabad bezárni egy egyetemet, amit szeretnek a diákok.

"27 év nemzeti kincsét miért szórjuk szét?" Miért nem hallgat az ezer éves államot alapító Szent Istvan intellmeire a kormány?

Ő azt  monjda, hogy nem akar választani a család és a haza, illetve a tanulmányai között. Ha nem tanulunk, sosem leszünk mások, mint feláldozható gyalogok Putyin sakktábláján. Ha a politika betör az egytemre - mondja, akkor ellent kell állni. Jób könyvéből idézve mondja, "eddig jöjj, és ne tovább".

18:40 

Szintén egy volt CEU-s hallgató, Jenei Orsolya a következő szónok. Ő korábban vezette az Amnesty Internationalt is.

Azt mondja, hogy megtanulta, hogy a sokszinű médiából tud tajékozódni, és azt is, hogyan kell segiteni az üldözötteket, nem pedig elvenni értékeiket, elbontani kunyhóikat.

"Csak a gyáva ember fél a kritikától!"

Hangúlyozza, hogy büszkének kellene lenni rá, hogy a CEU milyen minőségi oktatást biztosít.

Azt mondja: "Bár a kormány minden számukra kellemetlen csoportot elhallgattat, de nekünk hinnünk kell, hogy a demokrácia nekünk jár." Hinni kell szerinte abban is, hogy mi itt leszünk, amikor a mostani hatalom már nem lesz.

18:32 

Egy volt CEU-s hallgató, Louis Cano a második felszólaló. Angolul beszél a tömeghez.

"Nem pusztán a CEU, hanem mi és Magyarország fog veszíteni"

- mondja. De a kritikus gondolkodást nem vehetik már el tőlünk.

Azt mondja, demokráciát jött tanulni, pontosabban alkotmányos rendszereket. Épp akkor, amikor a Fidesz belefogott az alkotmányozásba. Hamar megtanulta, hogyan sérül a demokrácia. Noha a választás még szabad,  de a demokrácia  nem pusztán a szavazás, hanem a jog uralma. Ez csorbult most Cano szerint.

Velenzuelai diákként látta már, hogyan veszik el a demokrácia, hogyan veszett el az országa. Azért fog dolgozni, hogy ez itt ne ismetlődjön meg.

 

18:22

Öt szónok lesz - jelentik be a szervezők. 

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja az első. Angolul és magyarul és köszönti a tömeget. Az egyetem korábbi diákja azt mondja: "Bármit is mond a propaganda,  az emberek értékként tekintenek az egytemre. Egykori kivándorló család tagja Berg, de ő hazaszeretetből jött vissza. A rezsim most politikai okoból túszul ejtette az egyetemet, mert "az az öreg bácsi alapítotra, aki minden rossz okozója szerintük". De a kormány Berg szerint nem egyszerűen Soros és a CEU, hanem a kritikus gondolkodás ellen küzdenek, mert veszélyt jelent számukra a tudást.

"Magyarországon pufimellényesek dirigálnak professzoroknak"

- mondja a szónok. 

Ha a kormány eléri a célját, még inkább luxus lesz a tudás és csak a pártkatonák családtagjai tanulhatnak majd - folytatja. A többiek gyárszalag mellett, vagy külföldön tudnak majd csak boldogulni. "Gyertek velünk, december 1-ig ne hagyjuk, hogy ezt az egyetemet, a mi jövőnket tönkre tegyék". 

18:18 

Egy nappal az egyetem bejelentését követően pénteken 18 órára szervezte meg szolidaritási tüntetését a Momentum. Mint arról beszámoltunk, a Közép-európai Egyetem (CEU) bejelentette, hogy mivel az az információ jutott el hozzájuk, hogy a magyar kormány nem hajlandó megállapodni New York állammal a működésük folytatásáról, ezért december 1-ig várnak, utána megkezdik az amerikai típusú képzéseik Bécsbe költöztetését.

A CEU a világ élvonalába tartozó egyetem, Európa számos országából jöttek Budapestre tanulni hallgatók. Pont a héten kelt híre, hogy az MTA-val nyertek egy nagy összegű támogatást egy hálózatkutatáshoz (a Magyar Távirati Iroda kihagyta a CEU-t az általuk szerkesztett hírből), de egyébként ezer szálon kötődik az egyetem a magyar tudományos élethez is.

Az egyetem vezetése szerint noha a felsőoktatási törvény minden rájuk szabott feltételét teljesítették (még képzést is indítottak New York államban), a kormány nem írja alá a nemzetközi megállapodást, erről az amerikai nagykövetet is tájékoztatták. Enyedi Zsolt, az egyetem rektorhelyettese szerint egyértelműnek tűnik, hogy

az alapítójuk, Soros György személye miatt nem írja alá a szerződést a kormány.

A Momentum Mozgalom szerint a kormány egyszerűen elüldöz egy egyetemet, arra kényszerít fiatalokat, hogy elhagyják az országot.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.