Levágták és eltüntették Erőss Zsolt emléktábláját a székelyföldi Oltár-kő tetejéről

Fehér Buda 2018-10-09 20:54:00

Ismeretlenek levágták és eltüntették azt az emléktáblát, amelyet a Békás-szorosban levő Oltár-kő tetején állítottak Erőss Zsolt hegymászó emlékére barátai 2013 júliusában, másfél hónappal azután, hogy a hegymászó eltűnt a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása után - kedden a Mesagerulneamt.ro portál Fekete Örsre, a Hargita megyei hegyimentő szolgálat vezetőjére hivatkozva. 

Fekete Örs az MTI-nek elmondta: a tábla hiányát sziklamászók jelezték, akik a hét végén jutottak fel az Oltár-kőre. Tájékoztatásuk szerint a vascsavarokat, amelyekkel az emléktáblát a sziklához rögzítették, sarokcsíszolóval vágták el. A hegyimentő szolgálat vezetője hozzátette: arra készülnek, hogy szerdán a helyszínen dokumentálják a történteket, és ismeretlen tettes ellen tegyenek feljelentést a rendőrségen. 

Hozzátette: szeptember végén jártak legutóbb a sziklaszirten, akkor még a helyén volt az tábla. Azóta a szomszédos Neamt megye hegyi-csendőr alakulatának tagjai több tíz négyzetméteres román zászlót tűztek ki a hegycsúcsra. Fekete Örs úgy tudta, hogy fém zászlótartó rögzítéséhez áramfejlesztőt és villamos gépeket vittek fel a szirtre. 

"Nem tudjuk, ki vette le az emléktáblát, de a gyanú rájuk (a hegyi csendőrökre) vetül" - jelentette ki Fekete Örs. Hozzátette: a sziklatömbre csak sziklamászó technikával lehet feljutni. "Akik olykor felmásznak, azoknál nem szokott flex (sarokcsíszoló) és generátor lenni" - jelentette ki Fekete Örs.
    


Az 1135 méter magas Oltár-kő a Békás-szoros leglátványosabb sziklaképződménye. Hovatartozásáról nem tudott megállapodni Hargita és Neamt megye. A szírt csaknem függőleges sziklafalai mintegy 350 méterre emelkednek a környező völgyek, szakadékok fölé. A gyerekkorát a közeli Gyergyószentmiklóson töltő Erőss Zsolt itt szerezte első sziklamászó tapasztalatait. Az emlékére 2013. július 6-án állított táblán Wass Albert: Üzenet haza című versének egy részlete volt olvasható: "Üzenem az otthoni hegyeknek ...A víz szalad, a kő marad, a kő marad...". 

Kiss Péter és Erőss Zsolt 2013. május 21-én az India és Nepál határán lévő Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása utáni leereszkedés közben tűnt el.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.