Több ezer látogatót várnak hétvégén a XV. Őrségi Tökfesztiválra

Fehér Buda 2018-09-27 08:00:00

Több ezer látogatót várnak a szervezők a Nyugat-Dunántúl egyik kiemelkedő kulturális, ökoturisztikai és gasztronómiai rendezvényének számító Őrségi Tökfesztiválra, amelyet immár tizenötödik alkalommal rendeznek meg a hétvégén, írja az MTI.

A fesztivál az Őrség jellegzetes terménye, az olajtök köré szerveződik, a hozzá fűződő népszokásokat is bemutatva. A program már pénteken kezdetét veszi Nagyrákoson egy kis múltidéző tökmagköpesztéssel, kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval.

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szombat délelőtt tartják, majd ökumenikus szertartással megáldják a terményeket. Szombat délután színpadra lép az Ungaresca Néptáncegyüttes, majd Merics Nikoletta énekel sanzonokat, később a Sipőcz Rock Band, végül pedig a HOOLIGANS együttes ad koncertet.

Vasárnap délelőtt és délután gyermekszínházi előadásokkal, gyermekkoncertekkel és helyi táncegyüttesek produkcióival szórakoztatják az érdeklődőket, este pedig a Pál Utcai Fiúk együttes koncertje zárja a fesztivált.  

Szombaton és vasárnap kézműves kirakodóvásár lesz; mindkét nap folyamatosan  kézműves-foglalkozások zajlanak, szombaton este pedig töklámpás-felvonulást tartanak, amely után bagolytúra indul a környékbeli parkerdőbe.

Szalafőn idén is megnyílnak a szeres porták, a Pityerszerről túrák indulnak, a gasztroudvarban ízletes tökös ételeket lehet kóstolni. Magyarszombatfán a helyi faze­kasházban vasárnap cserép­edényben és kemencében sülnek-főnek a tájjellegű ételek.

Címlapfotó: őrség.info

Szólj hozzá!

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.