A kormánypárti média az elmúlt fél évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy táborán belül üzengetve kultúrharcot szítson, mert szerintük a balliberális művészek, alkotások túlsúlyban vannak a magyar kultúrában, miközben a jobboldali, más megfogalmazásban "nemzeti" alkotók háttérbe vannak szorítva. E mesterségesen keltett harcnak egyelőre csak a fideszes holdudvarhoz köthető múzeum és színházigazgatók voltak valódi elszenvedői (többek kirúgása is felmerült), a kritizált balliberálisnak beállított művészek aligha. Az egyik legjobb elemzés a témában Szabó Tibor Benjáminnak, az Athenaeum Kiadó igazgatójának köszönhető, aki kifejtette, hogy ez elsősorban miért a jobboldal belső harca, illetve miért lehetetlen állítás az, hogy a kánonba tartozó művek és alkotások egyszerűen balliberálisak, nem pedig egyszerűen csak a magyar kultúra része. A "kánon" ugyanis a magyar társadalom évszázadokon átívelő ítélete az értékesnek bizonyult művekről, aminek épülésére ugyan hatással lehetett a mindenkori korszellem, de mégis egy független, letisztult lista (nem rangsor).
A legyek világában csak légyszerű dolgok vannak (Kis, kulturális törökgáborizmus)
az ilyenek privátban szoktak menni inkább, de ez most kicsit hosszabb, meg talán másokat is érdekelhet, úgyhogy valószínűleg kiteszem jegyzetként. Megbeszélhetnénk egy pálinka mellett is, persze, de egyrészt aligha találnák közös időpontot fél éven belül, másrészt nekem is jobb, ha belenyomom a klaviba, amit gondolok. Az írott szöveg erősebben kényszerít (rákényszerít; a pontosságra, mondjuk).
A magaskultúrától viszont eljutott a popzenéig a Magyar Idők kulturális kalapácsa, Szakács Árpád, aki friss cikkében azt feszegeti, hogy alig szól a rádiókban – főleg az állami Petőfi Rádióban – Vastag Csaba és Tóth Vera, illetve az erős "nemzetiességgel" átitatott FankaDeli. Állítását azzal próbálja igazolni, hogy baloldaliként bélyegzi meg a 30Y zenekart, illetve szocialistákkal szimpatizálónak nevezi Fluor Tomit.
„A legprimitívebb és legobszcénabb szövegeket gyártó, a drogozást és a züllött életet népszerűsítő balliberális előadók ezalatt több tízezer alkalommal voltak hallhatók a rádióban, mindezért sokmilliós jogdíjat vesznek fel, hiszen mi is lehetne a feladata egy állami rádiónak, mint hogy csak ezeket támogassa.” – írja Szakács.
A publicistát valószínűleg a közelmúlt átadott Petőfi Zenei Díj gáláján a díjazottak névsora zavarhatta, noha a díjak jelentős része közönségszavazással került kiosztásra. Ilyen módon díjazták Fluor Tomit is, illetve a publicista által kritizált szintén Halott Pénzt is.
