100 rendőr csapott le az unokázós csalókra Pápán

Nagy Donát 2020-04-16 07:36:00
A klasszikus, jól ismert módszer még mindig beválik, nagyon fontos lenne az idősek tájékoztatása a megelőzés végett.

Összehangolt akcióban öt férfit és két nőt fogtak el a rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt szerdán Pápán - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

A közlemény szerint december 16-án indult a nyomozás ismeretlen elkövető ellen, aki Győrben egy idős asszonyt hívott fel telefonon az unokájának kiadva magát, azzal, hogy balesetet szenvedett, ezért pénzre lenne szüksége. A nagymama ezután több mint másfélmillió forintot adott át a lakásán megjelenő ismeretlennek.

Néhány hét elteltével a csalók Pápán próbálkoztak egy másik idős embernél. A trükk ugyanaz volt, és a gyanútlan nagyszülőtől több millió forintot sikerült kicsalni.

Februárban, két egymást követő napon kapuvári és balatonalmádi időseknek telefonáltak az ismeretlenek a már jól bevált történettel, és mindkét helyről nagyobb összegű készpénzt vittek magukkal.

Bilincsben - 5 helyszínen, 7 unokázós csalót fogtak el a rendőrök

Öt férfi és két nő csuklóján kattant a bilincs a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak, a Pápai Rendőrkapitányság rendőreinek és a Terror...

A nyomozás során a rendőrök felfigyeltek egy több emberből álló elkövetői körre, a futárokra, akiket a gyanú szerint külföldi hívószámú telefonokról irányítanak.

A bűncselekmények feltételezett elkövetőit és segítőiket szerdán öt pápai helyszínen, összehangolt akcióval fogták el a megyei főkapitányság, a győri, a kapuvári és a pápai kapitányság rendőrei. Mivel felmerült, hogy a hét ember egyikénél fegyver is lehet, két helyszínen a Terrorelhárítási Központ is részt vett az akcióban.

Házkutatásokon a bűncselekményhez használt tárgyakat, iratokat és eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le.

A majdnem száz rendőr részvételével végrehajtott akcióban az öt férfit és két nőt előállították. Három férfit őrizetbe vettek és csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki, a többiek elszámoltatása még folyamatban van - áll a közleményben.

Forrás: police.hu

Szólj hozzá!

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.