Ungár: Érjen véget a szélerőművek értelmetlen tiltása!

Papp László Tamás 2022-08-29 13:28:20
A zöld párt társelnöke szerint az energetika nem egy szépészeti kérdés.

Ungár Péter, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának újdonsült társelnöke tartott sajtótájékoztatót a szélenergiáról hétfőn. Elmondta, hogy ma már gyakorlatilag nincs olyan nap, hogy ne érkezne egy kutatási eredmény arról, hogy mennyire hasznos lenne Magyarország számára a szélenergia. Megemlítette, hogy egy finn egyetemi kutatócsoport szerint tíz- és húszszázalék között tudna részt venni a magyar energiamixben. Jelenleg ez kevesebb, mint egy százalék. 

2016 óta törvényi tiltás van, ez azt jelenti, hogy lakott terület tizenkét kilométeres körzetében nem lehet szélerőművet telepíteni, azonban Ungár szerint ha megnézzük hazánk térképét, azt látjuk, hogy nincs olyan pontja, ahol ne lenne valamilyen lakott terület tizenkét kilométernyire. 

A kormány úgy tiltja a szélerőművet, hogy nincs reális indok. Ungárnak az előző ciklusban azt állította a kormány, hogy „esztétikai" indoka van a tiltásnak. A társelnök véleménye szerint a Mátrai Erőművet elnézve megállapítható, hogy az energetika nem egy szépészeti kérdés. 

A turbinák elhelyezésével szoktak még ellenérveket mondani, különböző jobboldali médiumok, azonban Ungár szerint erre is van már zöld technológia. A madarak vándorlását is sokan felhozzák, azonban részben le lehet állítani a turbinákat abban az időszakban, illetve tudatos tervezéssel olyan helyekre lehet telepíteni, ahol ilyen jellegű problémákat nem okoz. – mondta Ungár.

Az LMP társelnöke szerint a szélenergia elengedhetetlen egy zöld átálláshoz, aktívan tudna részt venni hazánk energiaellátásában, és éppen ezért azt kéri a zöldpárt a minisztériumtól, hogy érjen véget a szélerőművek értelmetlen tiltása.

Címlapkép: Pixabay

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.