Apja megölte, feldarabolta a fiát, aztán elásta Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2025-07-10 13:45:00
25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.

Az ifjabb K. Péter halálával összefüggésben indított nyomozás fejleményeiről tartott sajtótájékoztatót Fekete Géza r. alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese és Tóth László r. alezredes, a főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.

A hatóság beszámolója szerint, Ifjabb K. Péter eltűnését édesanyja 2001. február 19-én jelentette be a Szombathelyi Rendőrkapitányságon. A bejelentés arról szólt, hogy a fia 2000 júniusa óta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról. A rendőrkapitányság az ügyet gyanús eltűnésként kezelte, melyben a széles körű adatgyűjtés mellett kollégáink számtalan tanút hallgattak ki.

Információ merült fel arra, hogy a fiút 2000 nyarán apja ölhette meg, majd a házukkal szemben lévő Perint patak partján elásta. A feltételezett elkövető időközben már elhunyt. 

Az elmúlt évek során a patakpart talajszerkezetét számos alkalommal átvizsgálták, hol kézi, hol gépi erővel is, de a holttest továbbra sem került elő.

Az áttörést az ügyben a 2025. június 19-én végzett kutatás hozta meg, melyhez a Savaria Múzeum Régészeti Osztályának vezetőjét és a Magyarságkutató Intézet igazságügyi antropológus szakértőgyakornokát is segítségül hívták a nyomozók. A munkagép az ásás során emberi maradványokat fordított ki a földből, melyek mellett műanyagzsák foszlányokat is találtak. A helyszínen lévő igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a kifordított csontok emberi eredetűek, feltételezhetően felnőttől származnak és több mint 20 éve kerülhettek a föld alá. A csontokon látható fizikai sérülések voltak.

A rendőrség célja az, hogy minden áldozat számára igazságot szolgáltasson, ezért a nyomozók innentől már emberölésként kezelték az „eltűnést” és büntetőeljárást indítottak a részletek tisztázására.

Végül a kirendelt igazságügyi genetikai szakértő megállapította, hogy az emberi maradványok K. Pétertől származnak. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy, az esethez méltó gondolattal zárta az esetről szóló beszámolót: “Ez az ügy emlékeztet minket arra, hogy az idő nem zárhatja le azt, amit az igazság még keres…”

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést