Több mint 7 milliárd 500 millió forint kárt okozott a héten érkezett vihar a magyar lakásokban

Farkas Bazsi 2025-07-11 12:12:40
45 ezer 734 otthon érintett.

A héten rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra, az első három napon a Mabisz-tagbiztosítókhoz érkezett kárbejelentések alapján 45 ezer 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ezáltal a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalatok, intézmények, önkormányzatok 1700 káreseményt jelentettek be, 1 milliárd 941 millió forint értékben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az érintettek a biztosítóknak jellemzően olyan károkat jelentettek be, mint például beázás, villámcsapás és annak másodlagos hatása, tetőben, melléképületekben keletkező, illetve felhőszakadás okozta károk, redőnyök sérülése, fa rádőlés épületre, valamint fagyasztott élelmiszerek áramszünet miatti megromlása.

Területi megoszlásban a vihar pusztítása kiemelten sújtotta: Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár, Bács-Kiskun, Komárom, Fejér, Békés, Csongrád-Csanád vármegyéket. Ezeken belül nagy károkat jelentettek egyebek mellett Budapestről, Gyálról, Vecsésről, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Szegedről, Hajdúszoboszlóról, Szentendréről, Biatorbágyról, Vácról, Kecskemétről és Orosházáról.
A kárbejelentések folyamatosak, a kisebb károkat akár öt munkanapon belül meg tudják téríteni a biztosítók, a milliós nagyságú károk rendezése azonban időt igényel - írták

Kiemelték, az idei viharkárokat követően is megfeszített erővel és megnövelt kapacitással igyekeznek a biztosító társaságok segíteni az ügyfeleiken, hogy minél előbb megkezdődhessen a kárrendezés. Az ügyfelek már akár online videóbejelentéssel vagy mobiltelefonon, illetve applikációk segítségével is bejelenthetik a kárukat, a hagyományos telefonos vagy személyes ügyintézés mellett.

Fontos, hogy a károsult első lépésként mindent pontosan dokumentáljon videófelvétellel vagy fotóval, a kárbejelentésben pontos adatokat adjon meg a biztosítójának és ha szükséges csak ezt követően mozdítson el bármit, azt is kizárólag kármentés céljából.
Magyarországon a lakásbiztosítási piacon tizenhárom Mabisz tagbiztosító ajánlatai közül lehet választani, többféle terméktípusból. A szövetség a honlapján, a mabisz.hu oldalon részletes lakásbiztosítási útmutatóval segíti az ügyfeleket a tájékozódásban.

Hozzátették, a Mabisz megalakulása óta hangsúlyozza, hogy mindenki rendelkezzen az adott kockázatokra és fedezetekre szóló lakásbiztosítási szerződéssel.

Európai összehasonlításban kiemelkedő, hogy Magyarországon az ingatlanok több mint 70 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, ezek pedig valamennyi nagy kárt okozó természeti katasztrófakockázatra fedezetet nyújtanak - ismertette közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.