Merkely Béla: Nem ajánlom a harmadik oltást a fiataloknak és a terhes anyukáknak

Székely Zoárd 2021-08-05 11:59:59
Csak a különösen veszélyeztetett embereknek lenne rá szüksége.

„Halmozott fertőzés csak a nem oltott populációban lehet”

– mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki Fürjes Balázzsal, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárával beszélgetett a negyedik hullámról, az új variánsok elleni védelemről és a harmadik oltás fontosságáról.

Merkely szerint nagy eséllyel várható egy negyedik hullám, de egyáltalán nem lesz olyan súlyos, mint a második vagy a harmadik.

Kiemelte, hogy „az új variánsok járványhullámot tudnak létrehozni, Magyarországon a brit mutáns ilyet okozott. A delta variáns legalább ilyen erős, de aki be van oltva, annak egészen minimális az esélye arra, hogy súlyos lefolyású lesz a betegség.”

Merkely Professzor válaszol

Szabad nyárról, a negyedik hullámról, az új variánsok elleni védelemről, a harmadik oltás fontosságáról, az oltások kombinálhatóságáról beszélgettünk a Város...

„A legfontosabb, hogy az első kettő oltás legyen meg"

– mondta Merkely, majd megjegyezte, hogy

a különösen veszélyeztetett embereknek kell a harmadik oltást biztosítani, de a fiataloknak és a terhes anyukáknak egyértelműen nem ajánlja.

 

Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás

Szólj hozzá!

Lemondott tisztségéről a Haladás ügyvezetője

A május 28-i közgyűlésen döntenek az utódlásról.

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

Egy este alatt döntött az ETO új edzője arról, hogy elvállalja a csapat vezetését

Az új tréner, aki egyelőre a szezon utolsó öt meccsére érkezett.

Az Alterába Kft. nyerte el az körmendi Ökocentrum üzemeltetésének jogát

Az pályázat kiírója, a Batthyány Örökségközpont közzétette a nyílt pályázatok anyagait.

Nem adott elsőbbséget az autós, súlyosan sérült a zebrán átkelő gyalogos Szombathelyen

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Napos idő lesz pénteken

Pár helyen lehet zápor.

Felmentették a 28 évvel ezelőtti, gersekaráti gyilkosság gyanúsítottját

Bizonyítottság hiányában született meg a döntés.

Teljes útlezárás az M86-os számú autóúton

Egy személygépkocsi gyulladt ki Szeleste térségében.

Hello Európa!

Szülinapi Wellhello koncert Szombathelyen az Uniós csatlakozás 20. évfordulóján. 

3 év 6 hónapos börtönbüntetést és a vezetéstől való örökös eltiltást kapott a szombathelyi ámokfutó

A szabályokra fittyet hányó vezető tavaly februárban rodeózott jogsi nélkül a belvárosban.

Kiengedték a győri rendőrkapitányt az előzetesből

Bűnügyi felügyeletben maradhat szeptemberig.

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.