Ezek a munkanélkülivé vált szombathelyiek kapnak 100 ezer forintos támogatás a koronavírus-járvány miatt

Székely Zoárd 2020-04-03 03:53:00
Két dolgot kell igazolnia az álláskeresőnek.

A munkájukat elvesztőket segítő csomagot jelentett be dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere a város hivatalos Facebook-oldalán. Az elmúlt három hétben rengeteg megkeresést kapott az önkormányzat, sokaknak a létbiztonsága került veszélybe.

"Sokan veszítették el a munkájukat, sokan kerültek olyan helyzetbe, hogy napról napra kell megélniük. Elsősorban nem az önkormányzat feladata ilyenkor a segítségnyújtás, de kötelességüknek érezzük, hogy ilyen helyzetben cselekedjünk"

- hangsúlyozta dr. Nemény András, majd bejelentette: több mint a duplájára, 400 millió forintra emelte azt az összeget, amiből segíteni tudnak.

Akinek a keresőtevékenysége a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időtartama alatt (azaz 2020. március 11. napját követően) – a kérelmezőnek fel nem róható okból – igazoltan megszűnt, és az állami foglalkoztatási szervnél (munkaügyi központban) álláskeresőként nyilvántartásba vetette magát, ez esetben a támogatás maximális összege 100.000 forint.
 
Két dolgot kell igazolni:
- a keresőtevékenység megszűnését (bármilyen okiratot elfogadunk, pl.: felmondásról szóló munkáltatói nyilatkozat, a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről szóló nyilatkozat, egyéni vállalkozói igazolvány leadásáról szóló igazolás stb.)
- álláskeresőként a kérelmező nyilvántartásba vetette magát (munkaügyi központ igazolása alapján)

Egyéb más támogatások nem zárják ki ennek az új támogatás igénybevételének lehetőségét, de egy családban csak egy személy kaphatja.

A kérelmet a szokásos úton, a jelenlegi ügyfélfogadási rendszerben a Szociális és Intézményi Irodától lehet 2020. április 3-tól igényelni. Részletekkel, kérdésekkel kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken tudnak segíteni a hivatal munkatársai: 94/520-324, 94/520-157, 94/520-139, 94/520-259; segely@szombathely.hu.

 

Szólj hozzá!

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.

Továbbra is rejtély, hogy miért nem vállalja fel szombathelyi címét Lenkai Nóra

Megszólalt albérlete ügyében a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Fellökte haragosát egy férfi Kőszegen

Egy szórakozóhelyen szólaltak össze.

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.