Veszélyeztetett fajjá vált az európai hörcsög

Fehér Buda 2020-07-10 14:15:00
30 éven belül eltűnhetnek a kontinensről.

Kongatják a vészharangokat az állatvédők, mert a legújabb kutatások kimutatták, hogy veszélyeztetett fajjá vált az európai hörcsög. A természetet megóvni kívánó kutatók azt mondják, a rágcsáló harminc éven belül teljesen eltűnhet Európa és Oroszország területéről, de a veszélyeztetett fajok listájára felkerültek még a gyűrűsfarkú makik is, akik egyre nehezebb helyzetbe kerülnek Madagaszkáron.

A veszélyeztetett fajok listájára 13 új állatot írtak fel, példáuk az egérmakit is, amik a világunk legkisebb főemlősei. Az egérmakik lakhelye az erdőirtás következményében egyre fogy, a kutatás kimutatta azt is, hogy Afrikában a főemlősök több mint fele néz szembe a kihalással.

A környezetvédelemre fókuszáló kutatókat összetartó csoport szerint tisztán az emberek tevékenysége miatt halnak ki az állatok, a csoport igazgatója, Dr. Grethel Aguilar azt mondja, meg kell változtatnunk a természethez való hozzáállásunkat, ha meg akarjuk védeni az állatfajokat. Szerinte azzal érnénk el a legtöbbet, ha olyan munkahelyeket teremtenénk, amelyek nem függenek az erdőirtástól, így lehetne megóvni az állatok élőhelyeit.

Az európai hörcsögök viszont több helyzet miatt kerültek fel a kutatók listájára, hiszen kimutatták, hogy a rágcsálók sokkal kevesebb utódot nemzenek, mint a 20. században. Akkor ugyanis még átlagosan 20 utód jött világra egy-egy nemzés után, mostanra ez a szám már csak öt-hat körül mozog. Azt nem tudják pontosan a szakértők, hogy mi okozza a visszaesést, de elképzelhető, hogy a mezőgazdaság, a globális felmelegedés, és még a fényszennyezés is szerepet játszik a rágcsálók nemzésének a visszaesésében. 

A környezetvédők hozzáteszik, hogy az európai hörcsögök eredeti élőhelye, amely Franciaországban található, háromnegyedére csökkent. Hasonló a helyzet Németországban is, ahol harmadára csökkent a rágcsálók élőhelye, míg Kelet-Európában mindössze már csak az eredeti lakhelyük 25 százalékán találhatóak meg.

Forrás: Metro

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.