Interjút készített az atletika.hu Lengyák Gyuri bácsival, aki évekig „önkéntes” edzőként nevelte a fiatalokat, és ha kell, akkor éjjel fennmarad, hogy reggel mindenki meg tudja nézni az előző napi verseny videóit a YouTube-on.
Valamikor 2005 környékén találkoztunk először. Ketten álltunk félmeztelenül kameráinkkal az egyik omladozó öltözőépület tetején egy – atlétikára még éppen alkalmas – létesítményben, a világ vége után két megállóval, és próbáltunk harcolni a vakító napsugárzással, hogy úgy tudjuk rögzíteni a 400 méteres gátfutás teljes körét, hogy abból valamit látni is lehessen később.
– Kártyás? – kérdezte Gyuri bácsi, amikor a futók még a rajtgépet igazgatták.
Kivettem a kamerából – az akkor még igazi újdonságnak számító P2-es – memóriakártyát és együtt vizslattuk, hogy ezek a csalafinta japánok már mi mindent ki tudnak találni.
– Szívesen szétszedném, hogy megnézzem mi van belül – mondta mosolyogva, de erre – szerencsémre – már nem volt ideje, mert elhangzott a „rajthoz” vezényszó.
Erre az interjúra csak picit volt nehezebb időpontot egyeztetni vele, mintha az amerikai elnökkel próbálkoztam volna. Gyuri bácsi hol versenybírókat oktatott, hol a Diákolimpiáról sietett haza késő este, hol vonatra várt, hol buszon ült, vagy éppen montírozta legfrissebb videóját. Végül a Szombathely-Kőszeg járatról éppen hazaérve tudtuk fertályórára feltartani, mert megint várta a vágóasztal.
Nagykanizsán a MÁV MTE együttesében kézilabdázott 1972-ig. Ekkor kezdett atletizálni, a távol és hármasugrás lett az első szerelme. Ezzel nagyjából egyidőben a Nagykanizsai Olajbányász Atlétika Sportági Sportiskola vezetője, majd a többszakágas sportiskola atlétikai szakági irányítója lett és maradt 1986-ig. 1988 nyarán került Kőszegre. 1989 tavaszán hívták először versenybíráskodni a kis város négysávos salakpályájára, ahol meglátta Moldoványi Áront, akit a szárnyai alá vett, és abban az évben, ősszel már két országos serdülő bajnoki címet nyert vele. Így kezdődött a kőszegi atlétikai edzői pályafutása. A 14 év alatt – például 1991-ben – a serdülő válogatottban, a 4x300 méteres váltóban három versenyzője volt, 19 egyéni országos bajnokságot, csapattal együtt 26 bajnoki címet szerzett Jurisics Miklós városának, miközben 12 korosztályos válogatottat nevelt a magyar atlétikának. Tevékenységére, hozzáállására, alázatára jellemző, hogy a rendkívül tehetséges, akkor már kétszeres ifjúsági válogatott súlylökőt, Marx Líviát, 17 évesen, ünnepélyes keretek között átadta Németh Pali bácsinak, a Dobó SE vezetőjének, a szombathelyi „dobópápának” mert úgy érezte, így lehet segíteni a fejlődését. Livi, később az U23-as Európa-bajnokságon 9. lett kalapácsvetésben. Gyuri bácsi nevelte Kasper Istvánt is, aki a jamaikai junior-világbajnokságon 14. lett gátfutásban, jelenleg a Magyar Futball Akadémián tanít.
– Emlékezetes időszak lehetett a kőszegi, különösen úgy, hogy a 14-ből 11 évet önkéntesként dolgoztál, fizetés nélkül.
– A 90-es évek elején duplájára drágult a vonatközlekedés, és a költségvetésünk nem engedte, hogy utazásokat, versenyeztetést fizessünk, így lemondtam a fizetésemről, a kollégámmal együtt – mondja ezt úgy, mintha éppen csak arról beszélgetnénk, hogy ma picit felhősebb az ég, mint tegnap.
– Később Szombathelyre kerültél.
– Fridemanszkyné Mohácsi Éva sokszoros válogatott, 400 méteres gátfutó csúcstartó, a munkája révén Szombathelyre került. Felkérték az akkoriban alakult Rajczi Imre Sportiskola Atlétika szakág vezetésére. Ő feltételként szabta, hogy velem dolgozhasson. Ez a szombathelyi atlétikának kiemelkedően szép időszakának kezdetét jelentette. Évával szép sikereket értünk el az utánpótlás-nevelés területén. Például 2008-ban hat versenyzőnk képviselte Magyarországot a pulai serdülő válogatott viadalon. Később már a felnőttek között is megállták helyüket tanítványaink Kása Tibor, Juhász Lilla, Móricz Bálint, Virovecz István, Boda Boldizsár és még jónéhányan. Két éve ünnepi külsőségek között, a Szent Márton-napi díjátadó gálán, munkám elismeréseként átvehettem a Szombathely Sportjáért Életműdíjat. Nagyon nagy megtisztelés volt, hogy kőszegi lakósként nekem ítélte Szombathely Megyei Jogú Város képviselőtestülete ezt a szép díjat.
– Hogyan kerültél a Magyar Atlétikai Szövetség kötelékébe?
– 2013-ban Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség – akkori – szakmai igazgatója keresett meg, hogy az utánpótlásban felgyülemlett tapasztalataimat kamatoztassam, mint utánpótlás szakági referens. Neki köszönhetem, hogy életem alkonyán még ennyit tehettem, és remélem még nagyon sokat tehetek szeretett sportágamért.
Gyuri bácsi azóta folyamatosan dolgozik, kutatja a friss edzésmódszereket, technikai fejlesztéseket, rajta tartja ujját a legfrissebb újítások ütőerén, és ahogy mondja, igyekszik nem akadályozni a fejlődést „skrupulusokkal”.
– Voltak olyan „nagy” öregek, akik nem adták át a tudásukat, mert féltek, hogy ezáltal később feleslegessé válhatnak. Hála Istennek kezdő edzőként olyan nagytudású szakemberektől kaptam segítséget, mint Damjanovics Feri bácsi, vagy a Spiriev házaspár. Az ő példájuk most is utat mutat, hogy a megszerzett tudást, tapasztalatot tovább kell adni a fiatalabb edző kollégáknak.
– Hogy kezdődött az a szakasza az életednek – ez a mai napig is tart – amikortól edzők és versenyzők tőled kérnek videót a versenyekről?
– A 90-es évek közepén beszereztem az első Philips kamerámat, mert rájöttem, hogy úgy jobban fejlődhetnek a tanítványaim, ha meg tudom nekik mutatni, mit csináltak jól, mit rosszul. Így kezdődött. Azóta a nagyságrendileg négyezer videómat több, mint kétmillió ember nézte meg a YouTube-on. Az érdeklődés olyan szintű, hogy 838 feliratkozó van az oldalamon, közöttük 200 feletti a külföldi szakemberek száma. Nagyon fontosnak tartom, hogy az edzők használják ki a modern technika adta lehetőségeket. Ez a hibafeltárás, hibajavítás legjobb eszköze, még akkor is, ha az edzőnek – ahogy mondani szokás – nagyon jó szeme van. Nagyon kreatívnak kell lenni, hogy megtaláljuk arra a mozgásra és annak a versenyzőnek megfelelő hibajavítás módszerét.
– Hogy fogadták a gyerekek annak idején?
– 1994 óta csinálom a videóelemzést, és az első naptól érzem, hogy mivel nincs két egyforma sportoló, meg kell találni a személyre szabott fejlődés útját! A szükséges és vele együtt járó korrekciókon kívül fontos, hogy otthon, a szülővel is megnézze a gyermek, ez még további hozzáadott érték, hiszen az apukák, anyukák nem tudnak minden versenyre elutazni. Lényeges, hogy aktuális legyen, tehát igyekszem minél hamarabb feltölteni, mert a friss elemzés is fontos, de ugyanakkor a nagyon régit is érdemes néha elővenni, mert a segítségével jól látható a fejlődés.
Gyuri bácsi szerint nem szabad szélsőségesen reagálni, sem az eredményességre, sem annak – esetleges – elmaradására. Fontos, hogy az edző ne állítsa piedesztálra győztes tanítványát, de ne döngölje földbe a vesztest. Meg kell keresni az okokat! Higgadtan, a sportolót bevonva szükséges elemezni, mert különben nagyot hibázhatunk. Erre is jó a mozgóképes elemzés.
– Rólam kialakult, hogy ha dicsérek, annak van súlya. Azt is mondják, hogy csak olyanokkal foglalkozom, akiknek megy a szekér. Természetesen annak „megy a szekér” akinek megfelelő a hozzáállása. Németh Pali bácsi mondta, hogy nem lehet világbajnokot nevelni abból, aki nem akarja.
– Mi foglalkoztat most a leginkább?
– A gyógytornászok segítsége a felkészítésben. Négy éve indítottuk el a szövetségben a gyógytornászprogramot. Kiválasztottam húsz, általam tehetségesnek ítélt atlétát a győri EYOF-ra készülve, és első alkalommal elvégeztettük a szűrésüket. Az eredmény lehangoló volt. A gyógytornász hölgy kijelentette, hogy az ország legjobb húsz 13 éves versenyzője között egy sem akad, akinek ne lenne valami defektusa. Gondoljunk bele! Ha a „legek” ilyenek, akkor milyen az átlag? Még abban az évben – növelve a létszámot – ismét elvégeztük a szűrést.
– Végül megkezdődött a program.
– Igen, és boldog vagyok, hogy ennek eredményeként, amikor kialakult a végleges létszám, senki nem maradt le az Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról sérülés, vagy egyéb, izomzati probléma miatt. Ezt feltétlenül folytatni kell, mert ha időben nem lesz kijavítva a defektus, nem fogják bírni a felnőttkori nagy terhelést.
Hallgatom a 71. évében járó szakembert – akinek a szavaiból sugárzik a szerénység, az alázat, a sportág szeretete, a tenni akarás –, és azon gondolkodom, hogy honnan meríti azt az elképesztő energiát, amivel akár hegyeket tudna átrakni a Dunántúlról az Alföldre. Nem számít az idő, az energia, a fáradtság, lényegtelen, hogy éjjel ér haza a versenyről, reggelre már nézhetők a videók a YouTube-on, vagy a képek a fotóalbumokban.
– Nekem ez az életem. Az apró örömök is sokat segítenek. Ha meglátok valakit, akiből atléta lehet, az már boldogságot okoz. Amúgy olyan az életritmusom, hogy szerencsére nem igénylem a sok alvást. Legutóbb a kecskeméti Diákolimpián versenybírósági elnök voltam. Az MDSZ-ből kaptam levelet, azt kérték, hogy a sajtóközleményhez minél hamarabb küldjem be az anyagot. Eljött velem életem társa, visszafelé ő vezetett, én meg közben dolgoztam a laptopomon. Késő éjszaka, 23:00 óra körül értünk haza, másfél óra pihenés után, 04:30 órakor elküldtem e-mailben a kért anyagot.
– A kiemelkedő atlétáid mellett mire vagy még büszke?
– Tudod a labdajátékok közül a kézilabdával gyakran párhuzamot vonok, mert 21 éves koromig ezt a sportágat űztem. Meg vagyok győződve, hogy nem jó ez a túl korai specializálódás. Majd évtizedek múlva rá fognak jönni, de most a pénz meghatározza a tudatot. Örökké emlékezni fogok arra, hogy az Olajbányász Sportiskolában, az atlétikai szakosztályból két kislányt, 12 éves korukban – a gyermekcsoportos edző, Nagy István kezdeményezésére – áttettem a kézilabdaszakágba. Sajnos Német Helgával már nagyon rég nem találkoztam, de Siti Beával többször is összefutottam, most is büszkén vállalja, hogy ő az Olajbányász Sportiskolában atletizált. Kőszegen a szembeszomszédom Farkas Ági is jóval később kezdett el kézilabdázni, mint a mostani kisgyermekek és ő is világválogatottságig vitte. Kérdésedre folytatva, nagyon büszke vagyok még két fiamra és 5 unokámra. Majd ha „nyugdíjba megyek” sokat leszek velük!
Lengyák György 1949. szeptember 26-án született Nagykanizsán. Kisgyermekkorában erdészházban laktak, messze az iskolától, ezért Nagykovácsiba, az Erdészeti Otthonba járt általános iskolába, majd a kanizsai Landler Jenő Gimnáziumban érettségizett. Ettől kezdve az élete a szakmák és a tudás megszerzéséről szólt. Híradástechnikai műszerész, diesel-villanyszerelő, gázkészülék-műszerész majd előbb segédedzői, utána középfokú edzői képesítést szerzett. 1988-tól Kőszegen él. Attól kezdve – az edzősködés mellett – dolgozott hűtő- és mosógépszerelőként, valamint gézkészülék-műszerészként. Élete folyamán több edzéssegédeszközt talált ki és gyártott le. Műanyag gátjai sok országba eljutottak, de homokzsákjaival készült Tatán, a férfi kézilabdacsapat az athéni olimpiára.
