Végre kiderül, mit tervez Szirmai Gergely a Hollywood Hírügynökséggel

Székely Zoárd 2020-11-23 10:12:00
A vlogger az Ugytudjuknak mesélt a terveiről.

Nemrég a X. Mozinet Filmnapok keretein belül volt szerencsénk megtekinteni a jövő januárra kitűzött Sweat című film premier előtti vetítését. A filmről mi is írtunk korábban, a bemutató után pedig részt vettünk egy nyilvános beszélgetésen, ahova meghívott vendégként érkezett Kormos Anett humorista-újságíró és Szirmai Gergely filmkritikus, videóblogger. A diskurzus után sikerült elcsípnünk Gergőt néhány kérdés erejéig, aki megosztotta velünk gondolatait az influenszer-jelenségről, hiteles menedzsment és karakterábrázolásról, valamint jövőbeli terveiről is.

Izzadni a követőidért - Kritika a Sweatről

A beszélgetés elején hangsúlyoztad, hogy háromszor is sikerült megnézned a filmet. Mivel kritikusként és influenszerként egyaránt tudtál vele azonosulni, milyen szempontok alapján értékelnéd akár az egyik, akár a másik oldalról?

Ez nagyon érdekes, igazából bőven van már annyi tapasztalatom a filmnézésben, hogy az ember egy idő után sávokban képes értékelni az adott művet, akár első megtekintés után is. Attól függ persze, hogy mennyire mély filmről van szó: a Tenet például egy nehezebb alkotás volt, de mondjuk egy Marvel-filmnél egyszerre el lehet dönteni, hogy ez most érzelmileg megmozgatott, hogy most egy fuckin' cool jelenetet, vagy egy okos operatőri megoldást láthatunk.

Azért néztem meg annyiszor, mert őszintén szólva nagyon nehezen tartotta meg a figyelmemet. Ennek a legfőbb oka, hogy annyira bennfentesnek éreztem magam, annyira az én szakmámról szólt, hogy már nem érdemes róla beszélni, minden egyértelmű volt, ami a vásznon történt. Filmkritikai szempontokból volt inkább szükség újrázásra: például második megtekintésre tűnt fel, mennyire igényes az operatőri munka és mennyire rossz mondjuk a hangszerkesztés több ponton is.

Természetesen a történet a legfontosabb, ebből a szempontból viszont számomra iszonyatosan redundáns és semmitmondó a film, viszont én ebben élek – ha mondjuk Pelének megmutatod a Peléről szóló filmet, akkor ő sem fog annyira meglepődni a látottakon. Ettől függetlenül hitelesen mutatták be az influenszerek világát: voltak dolgok, amik nagyon őszintének és szakmabelinek hatottak, míg más, főleg viselkedésbeli sablonok már inkább a stilizáció és a romantizálás irányába vitték el a filmet. Nem voltam vele 100 százalékban megelégedve, de egy alapvetően nagyon jó, érzelmes és érzékeny megközelítése volt ennek a témának.

Fotó: Varga Mátyás

Milyen szempontból nem érezted hitelesnek például a főszereplő karakterét?

Ami számomra abszolút hiteltelennek tűnt, az a lány baráti körének a teljes hiánya. Ilyen egyszerűen nincs, nem létezik – ha valakinek hasonló kommunikációs képességei vannak, aki ezt nagyon gyorsan és eredményesen bele tudja fektetni a munkájába, annak az embernek lesznek barátai, vagy legalábbis hozzá közel álló emberek, akikre valamilyen szinten tud érzelmileg támaszkodni.

Ez a része szürreális volt, ám szakmai szempontból eszméletlenül hitelesen mutatták be, hogyan is néz ki a főszereplő munkája. Olyan bizniszmodellt állított fel, amiben az élő adásokra alapozza az imidzsét, és így kvázi nem is kell tartalmat gyártania, hiszen nem a videókon keresztül kapcsolódik be a közönség – üzleti szempontból ez egy nagyon is létező dolog, baromi jó megoldás.

Itthon mondjuk a Dancsó Petinél láttam először működni a menedzsmentjét: akinek ekkora sikere van már, bőven termel annyi pénzt, hogy egy megbízható és profi stábot állítson maga köré anélkül, hogy a kisujját is megmozdítaná érte. Emellett egy őszinte és szép betekintést nyerhettünk egy fiatal, problémás lány lelkébe.

Fotó: Varga Mátyás

Élethűen lett bemutatva például, hogy egy menedzser megoldja – vagy legalábbis megpróbálja megoldani – az egyén problémáját, nem saját magának kell kilábalnia egy adott helyzetből?

Igen, ez a teljes popszakmára igaz. Vegyük például Tom Hollandot: megérkezik valahova, és azt látod, hogy négy asszisztens veszi körbe őt, akik mindenhol ott vannak vele, mindenhova elkísérik. Tom Holland jelenleg az egyik legdrágább filmsztár, az őt szponzoráló ügynökségek pedig minden erejükkel azon dolgoznak, hogy ne legyen a srácból heroinista. Mivel rettenetesen fiatal, muszáj elkerülni, hogy Heath Ledger nyomába lépjen, ehhez viszont vigyázni kell a mentális egészségére. Ez a jelenség évtizedek óta működik a szórakoztatóipar minden szegletében.

Érdekelne még, hogy mennyire volt kisarkítva a filmben látott példa, milyen veszélyek leselkednek rátok, mint influenszerekre?

Sajnos nem annyira sarkított, mint azt el tudnátok képzelni. Az influenszer-létnek két legnagyobb veszélye létezik: a saját mentális egészségük, illetve a drogok. Úgy gondolom, hogy itthon annyira azért nem jellemző, hogy zaklatók serege üldözze az embereket – bár több zenész ismerősöm is mesélt már hajmeresztő történeteket –, ettől függetlenül sajnos ez szintén létező jelenség, ám messze nem akkora probléma, mint amikor hagynak egy 18 éves gyereket ország-, vagy éppen világszerte sikeressé válni, majd utána senki nem foglalkozik vele. Nincs az a késelős ördög, aki előbb kinyírná az illetőt, mint ő saját magát.

Fotó: Varga Mátyás

Vidámabb vizekre evezünk: mik a jövőbeli terveid a Hollywood Hírügynökséggel?

Alapvetően formátumváltásban gondolkoztam, mivel egy ideje csak paradicsomokat nevelgetek, ami tök oké (nevet). Az egész műsor koncepciója úgy néz ki, hogy nem hétről hétre jelentkezem új videókkal, hanem hosszabb, tartalmasabb anyagokkal szeretnék készülni, ami persze több időt is vesz igénybe. Engem most már 32 évesen elsősorban a témák érdekelnek, valamint a filmeknek a mélyebb értelmezése, sőt odáig is eljutottam, hogy egy rakás filmet nem nézek meg, ami elég új dolog. Nem erőltetnék magamra olyan alkotásokat, amiből senki nem jön ki nyertesen, inkább büszke akarok lenni minden egyes videómra, mindegyikkel szeretnék egyfajta minőséget teremteni. Egy komolyabb, szubsztanciálisabb érték biztosítása lenne a cél – a szó nem szoros értelmében, azért nem lettem sokkal kevésbé infantilis, de újra fellángolt bennem a vágy az igényesebb tartalom gyártására. 

Számíthatunk azért különkiadásokra (Extravaganza, Komment Kedd), vagy egyéb meglepetésekre?

Természetesen! Jövő májusban lesz 10 éves a csatorna, már most elkezdtem dolgozni vele, de pontos részleteket egyelőre nem árulnék el. (kacsint)

Szólj hozzá!

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.