Az épület lenyűgöző, a Bauhaus egyik remeke. Pompás, a napfényt csapdába ejtő, Dunára néző teraszaival, valamint elegáns, nagy belső tereivel és leginkább a különösen ívelt lépcsőházával kora egyik építészeti szenzációja volt. Köszönhetően a zseniális építészeknek, Hofstatter Bélának és társának, Domány Ferencnek. No és a megrendelőnek, a cukorgyáros Hatvany Lajosnak, az irodalmárok mecénásának.
Vámos könyve e házhoz jut el, illetve végig itt kereng, de messziről indít. Egy francia nő, Linda Roman és egy angol férfi, Richard Dutch történetével. Dutch magyar jelentése Holland, az angol férfi gyökereiben a magyar Hatvany családhoz kötődő. „Ennyit a tiszta vérvonalakról", jegyzi meg ironikusan a szerző.
Linda és Dutch – aki sejthetően Deutsch volt, Hatvany Deutsch, de Angliába kivándorolt szülei levették róla a név „terhét" – egymásra talál, házasságban. Ezt viszont nem hálják el a férfi miatt, így a megszületendő ikrek egy titokban történt beültetés gyümölcsei.
Richard beteg lesz, meghal, Linda fut maga elől, egészen Budapestig. Ott is egy szép épületbe, annak is éttermébe, ahol elkezdődik két hetes kalandsorozta. Harmincas pesti fiatalokkal jön össze a negyvenes, modell alakú, igéző szépségű breton nő. Aki megsejti: ez a különös, "dunapesti" nép állandó nyugtalanságban, zaklatottságban él. Mintha menekülne múltjától. Úgy, mint ő...
Ez a könyv fikciós vonulata. Nem igazán kidolgozott és kissé banális. A francia és az angol szál elvileg feldobhatná a cselekményt, de nem ez történik. Marad az erotika, de mosolyogtató szinten.
Aztán hirtelen változik a kép. Egyre markánsabban jelenik meg a Pozsonyi 38-40. múltja. A ház, amelynek minden kövéhez sok szenvedés tapad, a ház, amely a magyar szellemi élet kitüntetett központja volt. A ház, amely a zsidó származású magyar nagypolgárság eszményeit jelenítette meg.
Fotó: Vámos Miklós Facebook-oldala
Ebben az épületben látta vendégül az építtető Hatvany, a Nyugat mecénása heti-havi rendszerességgel Kosztolányit, Móriczot, Füst Milánt, József Attilát, Szép Ernőt. Utóbbi, amikor már degradálta a Rákosi-rezsim, így mutatkozott be: Szép Ernő voltam...
A jeles szellemi emberek távozáskor egy ezüst tálcáról névre szólóan vehették át nagylelkű támogatójuk apanázsát. József Attila is. Hatvany intézte el, hogy a költő a házában találkozhatott Thomas Mann-al. A barátság kitartott egészen addig, amíg József Attila meg nem írta a Döntsd a tőkét! című versét (Hatvany ugyan még meghívta, de már nem adott pénzt neki).
A regény egyre komorabb kanyarokat vesz, eljutunk a ház vészkorszakáig, 1944 őszéig, a nyilas hordákig. A Kun páter, Megadja Ferenc-féle rémek vezette lumpen csürhe Hofstatter Bélát és felségét, Ditkét is elkapja, menlevelüket széttépik. A világhírű építészt és felségét világhírű házuktól nem messze lövik bele a Dunába.
A regény akkor válik sodróvá, amikor képbe kerül a két nagy zsidómentő, a svájci alkonzul Carl Lutz és a svéd Raoul Wallenberg. Innentől tényleg nem lehet letenni a művet. Vámos remekül játszik a történelmi tényekkel, dokumentumokkal és az ezekből – általa – levont, lehetséges helyzetekkel.
A két diplomata több tízezer budapesti zsidó életét mentette meg úgy, hogy a sajátját percenként kockáztatta. A nyilas horda szellemi sötétsége néha kezükre játszott, ugyanis bevette blöffjeiket. Ilymódon még percekkel a Dunába lövés előtt is sikerült sokakat kimenteniük.
A regény végén összeér a valóság és a képzelet. Éjjel, amikor csobog a Duna, a védett házak lebegni kezdenek, lakóik álmodnak. Ezekben az álmokban bombák hullnak, nyilasok röhögése hallik az áldozati sikoly előtt. Fröccsen a vér, lehúz a jeges víz...
Aztán a házak kerengése véget ér, visszarendeződnek a partra. A lakók szédelegve ébrednek. Éveknek tűnt a zuhanás – pedig csak pár másodperc volt az egész.
A múltat és a jelent erős időszövetként fonja az írói képzelet a Pozsonyi úti házak köré. Amiken néhány hajszálrepedés jelzi csak, hogy ők is öregszenek...
