Valójában mennyire volt „pofátlan” a Volánbusz győri ajánlata?

Pintér Bence 2020-12-23 13:51:00
A polgármester szerint semmi sem indokolja, hogy egymilliárddal többet kérjen a személyszállító cég a győri buszközlekedésért, de a szakértők árnyaltabban látják a kérdést: szerintük eddig kért kevés pénzt a szolgáltató.

Nem alakult ki nagy verseny az augusztusban kiírt győri pályázaton, amelyben a buszközlekedést lebonyolítására keresett céget a város. Bár már akár bármilyen EU-s országból is pályázhatnának magáncégek, az egyetlen ajánlattevő idén is az állami tulajdonú, központosított személyszállító cég, a Volánbusz volt. Ajánlatukat azonban egyelőre nem fogadta el a polgármester, aki ráadásul „pofátlannak” is minősítette azt, és a pályázatot eredménytelennek nyilvánította.

A „pofátlan” minősítés oka, hogy az ajánlat jelentős drágulást tartalmaz a korábbi évhez képest.

Ez azt jelenti, hogy míg tavaly a város 1,4 milliárd forintot fizetett a buszközlekedésért a cégnek, addig most az olcsóbb verzió szerint 2,4, a drágább szerint 2,8 milliárd forintba kerülne a szolgáltatás. Ilyen már korábban is volt, 2017-ben Borkai Zsoltot is „sokkolta” az akkor még ÉNYKK néven regionális cégként működő állami vállalat ajánlata. Nem biztos azonban, hogy ez a mostani ajánlat „pofátlan”.

Több, a buszos személyszállításra, önkormányzat tömegközlekedés szervezésére rálátó forrással beszélgetve ugyanis úgy tűnik: valójában az eddigi ár volt alacsony – és ez bizony hosszú távon a szolgáltatás minőségén is meglátszott. Új buszokat nem szerzett be a vállalat, és a buszsofőrök bére is úgy alakult, hogy kritikussá vált a munkaerőhiány, emiatt – na és persze az öreg buszok megbízhatatlansága miatt – pedig tavaly egész ősszel akadozott a buszközlekedés Győrben. (Végül aztán az elmúlt hónapokban új buszok érkeztek a városba.)

Erről többek között Dobronyi Tamást, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) győri vezetőjét kérdeztük, aki rögtön el is tudott küldeni egy grafikont, amin az látszik, hogy miből áll össze a kilométerenkénti ár, ami szerintük valahol 900 és 1000 forint között lenne reális:

Magyarán szólva az állami szolgáltató korábban gyakorlatilag maga számára előnytelen szerződéseket kötött az önkormányzatokkal, amelyek ehhez hozzá is szoktak, hiszen a színvonal pont annyira volt alacsony, hogy az még nem okozott nagyobb botrányt. Kérdés, hogy most vajon miért szakított ezzel a korábbi gyakorlattal a Volánbusz most.

A válasz sokfaktoros lehet: egyrészről az új buszok megjelenése tényleg többletköltséget von maga után, másrészt a vírushelyzet is megszorongatta a vállalatot, harmadrészt pedig a kormány is elvont pénzt a helyi tömegközlekedés támogatásától.

De a legfőbb ok több szakértő forrásunk, például Dobronyi Tamás szerint is leginkább az lehet, hogy ezt az általános költségnövekedést most reálisan beleszámította a cég az ajánlatba.

Dobronyi szerint a korábbi költségszinten egy magáncégnek egyáltalán nem érné meg például szolgáltatni, ezért aztán nem is pályáznak. Ahogy már említettük, szerinte a reális költségtérítés kilométerenként 900 és 1000 forint között lenne: ez még a most visszautasított ajánlatban is 800 forint körül alakul egyébként. A harmadik opció az, hogy az önkormányzat maga szervezi a buszközlekedést, ez azonban egyelőre nincs az asztalon Győrben, és például a fele akkora Veszprémben a saját fenntartású buszos cég üzemeltetése nominálisan ugyanannyiba kerül, mint a tavaly Győrben a Volánbusznak fizetett összeg.

A lényeg tehát a következő: bár a költség növekedése egy olyan szűkös évben, mint 2021, amikor a folyamatos kormányzati elvonások mellett még az adóemelést is betiltotta a kormány, tűnhet pofátlannak; de egyáltalán nem biztos, hogy reálisan kaphat ennél olcsóbb ajánlatot a város akár mástól, akár a Volánbusztól a győri buszközlekedés üzemeltetésére.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.