Ungár Péter: Nem kell minden magyar háztartást a Fidesz receptje szerint egységesíteni

ugytudjuk.hu 2020-12-14 13:58:00
Az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője Novák Katalin videójára reagált.

Ungár Péter reagált Facebook posztban Novák Katalin Axiómán megjelent videójára, melyet változtatás nélkül közzéteszünk:

Gyakori vád azokkal szemben, akik a családpolitikában nem a kereszténydemokrata oldalon állnak, hogy társadalommérnökösödést akarunk, hogy a magyar valóságtól elrugaszkodott, nyugatról behozott idegen dolgokat várunk el, ilyenekért küzdünk. Szerintem ez a kritika sok esetben igaz, magam is küzdök az ilyen sematikus gondolkodás ellen.

Ami ugyanakkor egy ennél súlyosabb probléma az az, hogy a kormányzó kereszténydemokrata oldal családpolitikája a valóságtól elrugaszkodott társadalommérnökösködés, ami nem veszi figyelembe a magyar emberek döntéseit, valódi körülményeit. 

Novák Katalin az Axióma nevű konzervatív internetes felületen egy animált videóban osztotta meg a gondolatait a nemek társadalmi szerepéről és a családpolitikáról. Azt most hagynám, amit a nemi szerepekről mondott, arra reagálnak majd mások. Legalábbis remélem.
Azt mondja ebben a videóban Novák Katalin, hogy „ne higgye el, hogy nem dönthet szabadon vagy azt, hogy egy nő ne élhetné meg a kiteljesedését sokgyermekes anyaként, úgy hogy „csak” a családjának él.”  Ez a mondat pedig annak a bizonyítéka, hogy Novák Katalin nem igazán veszi tudomásul, hogy mi a magyar társadalmi valóság. 

Ki engedheti meg magának ma Magyarországon, hogy három gyermek meg a partnere egy darab fizetésből éljen? A munka legtöbb esetben a való világban nem személyes kiteljesedés, hanem gazdasági kényszer. A jelenlegi magyar bérszínvonalon mennyi a realitása az egykeresős nagycsaládnak? Nagyjából semmi.
Ezt az alkalmat megragadnám, hogy jelezzem konzervatív honfitársaimnak: az egykeresős családmodell két gyerekkel szinte soha nem volt a magyar valóság a társadalom nagy többségének. Ez egy utópia, amit a konzervatívok másolnak az 50-es évek Amerikáját (valószínűleg hamisan) idealizáló amerikai keresztény-fundamentalista jobboldaltól. Magyarországon ilyen soha nem volt, arra kérem őket hagyják abba ezt a copy-paste aktivizmust. 

Ráadásul valakiket megint kihagyott Novák Katalin. 2019-ben a gyermekek 39%-a született házasságon kívül. Ők is pont ugyanannyit érdemelnek, mint a házasságban született gyerekek. Nem érdekel az, hogy mit tart helyesnek a Fidesz, hogy ki házasodjon és ki nem. Ne szóljanak bele. A magyar emberek eldöntik. Az állam feladata, hogy minden születendő gyereket támogasson, nem az, hogy tanítsa az embereket, hogy kell élni.  

Bár szerintem életemben kétszer sütöttem, de azt tudom, hogy minden háztartásnak saját receptjei, praktikái vannak. Ez a magyar hagyomány. Nem kell egységesíteni.

Az eredeti videó:

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte a sárvári ellenzék a fürdőben falból foglalkoztatott munkavállaló ügye miatt

Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.

Visszadobta a győri bíróság a Szent István úti gázoló gyorsított ügyét

Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.

Májusban kezdődik a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés felújítása

Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.