Ungár: Ideje lenne közölni az igazságot az egészségügyről!

Papp László Tamás 2020-11-24 14:12:00
Az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője a Markusovszky Kórházban kialakult helyzetről írt a közleményében.

Ungár Péter, az LMP Vas megyei országgyűlési képviselője közleményt jutatott el szerkesztőségünkbe, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Pár héttel ezelőtt egészen addig nem volt fontos a Markusovszky Kórháznak tájékoztatni a közvéleményt az orvosok átirányításáról, amíg a város polgármestere - féltve az intézmény teljesítőképességét - közre nem adta a friss adatokat. Legutóbb pedig azzal került be a kórház a közbeszédbe, hogy az elhuny betegeket méltatlan körülmények között helyezik el. Ezt egy hozzátartozó tette közzé, később pedig a kórház orvosigazgatója is elismerte, azzal a felütéssel, hogy végtelenül elkeserítőnek tartja, hogy míg az orvosok és ápolók megfeszített munkával a betegek gyógyulásáért küzdenek, egyesek kegyeletsértő módon próbálják meg lejáratni a kórházat – mondta Ungár Péter.. 

Senki nem kételkedik abban, hogy az egészségügyi dolgozók a tőlük telhető legtöbbet teszik meg a mostani helyzet kezelése érdekében, ugyanakkor pont a pánikkeltés és a szóbeszédek megelőzése érdekében kötelessége lenne gyorsan és pontosan tájékoztatást adni a kórház vezetőségének.Legutóbb például a megfeszített munkából kiszakadva dr. Kecskés László fideszes képviselő a kórház épülete előtt állva, egy több perces videóban nyilatkozott a szerinte éppen uralkodó kórházi körülményekről. Ez is bizonyítja, ha a szándék megvan, akkor semmi akadálya annak, hogy tájékoztassanak a pillanatnyi helyzetről – hangsúlyozta a politikus.

Ideje lenne, hogy kormány és a kórház vezetősége is a valóság eltussolása helyett inkább azt közre adva tájékoztassa a lakosságot az egészségügyben, és közte a szombathelyi kórházban uralkodó valós állapotokról. Arra kérem Hende Csabát, hogy járjon közre a kórház igazgatójánál, hogy a sajtó szelektálása helyett, inkább minél több fórumon nyilatkozzon és adjon tájékoztatást. A lakosságnak ugyanis joga van ahhoz, hogy tudjon az igazságról – zárul a közlemény.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.