Trump most éppen azzal henceg a Twitteren, hogy immunis a koronavírusra

Fehér Buda 2020-10-12 11:47:55
Az amerikai elnök szerint a korábbi fertőződés leküzdésével védelmet kapott a vírus ellen.

A Twitter megjelölte Donald Trump amerikai elnök egyik tweetjét, miután Trump azzal hencegett, hogy immunis a koronavírusra. Az elnök vasárnap írta ki a profiljára, hogy a betegség leküzdése után olyan antitesteket termel a szervezete, amelyek lehetetlenné teszik számára, hogy másodszorra is elkapja a vírust. A tweetnek ugyan van egy kis alapja, hiszen az antitestek tényleg védenek a második fertőzés ellen, viszont a betegség leküzdése után az emberek szervezete folyamatosan felhagy ezeknek a termelésével, írja az Independent. 

Azt egy ideje már tudni lehet, hogy igenis reális fenyegetés a második megfertőződés, azt viszont egyelőre vizsgálják a kutatók, hogy mennyi idő után lesz újra fogékony a felépült betegek szervezete a vírusra. Trump pedig a tweetjében azt sugallta, hogy innentől fogva teljes védettséget élves a vírussal szemben. Az elnök egyébként már alig várja, hogy visszatérhessen a kampányturnéra, hiszen a jövő hónapban újból választások elé néz a politikus. 

 

null

A total and complete sign off from White House Doctors yesterday. That means I can't get it (immune), and can't give it. Very nice to know!!!

 

A Twitter egyik szóvivője a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy a tweetet ugyan nem törölték, de kapott egy kis zászlót, ami azt jelenti, hogy a felhasználók csak igen korlátozott formában láthatják az elnök írását. Mielőtt azonban erre sor kerülhetne, a felhasználók számára felugrik egy kis szöveg, ami arról tájékoztatja őket, hogy a tweet hamis vagy félrevezető információkat tartalmaz.

Trump egyébként még a mai napon, Floridában áll majd a szavazói elé, a kampányrendezvény előtt viszont a republikánusok rengeteg olyan kérdést kaptak, amiben arról érdeklődnek az emberek, hogy milyen óvintézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy Trump ne fertőzhesse meg a szavazótábort. Az elnök valószínűleg erre akart válaszolni a tweettel, mondván, immunis emberek nem fertőzhetik meg a környezetüket. 

A Fehér Ház orvosai vasárnap adtak zöld utat a rendezvény előtt, szerintük ugyanis Trump leküzdötte a fertőzést, nem áll fenn a veszélye annak, hogy tovább fertőzheti a környezetét. Az elnök rögtön interjút is adott a Fox News-nak, amiben azt mondta, fantasztikusan érzi magát, és alig várja már, hogy visszaszállhasson a kampányba. 

A közvélemény-kutatók szerint nem is tett jót az elnöknek ez a kihagyás, jelenleg több jelentős államban is 10 százalékkal Joe Biden mögött kullog a republikánusok jelöltje. Az amerikaiak három hét múlva, november harmadikán adhatják le a voksaikat.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.