Továbbra sem tisztázott, hogy a nemrég Ausztriában síelt szombathelyi Kecskés doktoron végeztek-e koronavírus tesztet

Farkas Bazsi 2020-03-24 17:51:00
Mellkassebész a városházára nem mehetett be, de műteni bejárt a Markusovszkyba. Az igazgató ránk tette a telefont, az emailünkre nem válaszolnak.

A múlt héten írtunk róla, hogy Ausztriában, Kaprunban volt síelni Kecskés László mellkassebész, a szombathelyi önkormányzat fideszes képviselője. Kecskést akkor telefonon értük el, aki azt mondta, hogy azért nem vonult önkéntes karanténba, mert a kormány ezt az intézkedést hazajövetele után egy nappal hozta meg.

Az is kiderült, hogy Kecskés, mivel az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke, így tagja a Védelmet Segítő Tanácsnak is. Ám miután Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester megtudta, hogy Kecskés külföldön tartózkodott, a képviselőt nem engedte belépni a városházára. Utasítására Kecskés két hétig nem is mehet be a hivatalba. Kecskés ennek ellenére a szombathelyi kórházba bejárt. Sőt, műtött is.

Ez különösen azért érdekes, mivel Kecskés nem egy esetben daganatos betegekkel foglalkozik, szakemberek szerint a koronavírus pedig rájuk a legveszélyesebb. 

Tegnap aztán kiderült, hogy egy beteg bár más panasszal ment be a szombathelyi Markusovszkyba, most mégis pozitív lett a koronavírus tesztje. 

Úgy értesültünk, hogy a beteg gerincpanaszok miatt feküdt a kórházban három hete, majd az intenzívre került, itt kezdte mutatni a vírusfertőzés tipikus tüneteit. A tesztet ekkor végezték el rajta. 

Mivel feltételezhetően a beteg a koronavírust a Markusovszky kórházban kapta el, így az intézmény vezetőségéhez fordultunk, hogy megtudjuk, végezte e tesztet Kecskésen és kíséretének azon tagjain, akik szintén a kórházban dolgoznak.

Nagy Lajos az intézmény vezetőjét telefonon hívtam fel, még a kérdésig sem jutottam el, rámnyomta a telefont. 

Majd a titkárságnak küldtem emailt, ahonnan tegnap 12 óra 18 perckor vissza is jött az értesítő, hogy elolvasták az üzenetet. Válasz azóta sem jött. Igaz ezen nincs mit csodálkozni, mivel a szombathelyi kórház rendre kerüli a kínos kérdéseket. Nyilatkozni csak abban az esetben, és azoknak a helyi médiáknak szoktak, akik az intézmény eredményeit taglalják. 

Ebben az esetben azonban a társadalomnak igénye lenne a tájékozódásra, hogy Kecskést tesztelték e egyáltalán, vagy teszt nélkül jár be azóta is minden nap a kórházba. De egyébként nem csak Kecskés, hanem minden, az elmúlt 2-3 hétben külföldön járt egészségügyi dolgozó esetében jogos a kérdés.

Az eset különösen érdekes lenne annak fényében, hogy Szegeden egy orvos, Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora Olaszországban síelt, majd hazaérkezve műtéteket végzett, vasárnap este pedig kiderült, hogy korona vírussal fertőződött meg. Rovó korábban azt mondta, hogy  Olaszországban nem fertőzött körzetben volt, ezért ment be dolgozni, és műtött is. Rovóval szemben etikai vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Orvosi Kamara.

Azt már hétfő óta tudjuk, hogy a Markusovszkyban fekvő beteggel érintkezésben álló személyzet minden tagján nekiálltak tesztelni. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az orvosok, nővérek, akár a takarítók az elmúlt hetekben gond nélkül vihették haza a vírust a családjukhoz.

A kérdés tehát egyre fontosabbá válik: 

  • Végeztek-e koronavírus tesztet a kórházi dolgozókon korábban? 
  • Az igazgató tudta, és beleegyezett, hogy Kecskés Ausztriában síeljen akkor, amikor Olaszországban már közel 100 halottja volt a járványnak és ekkor már Magyarországon is több regisztrált fertőzöttje volt a vírusnak?
  • De talán a legfontosabb kérdés az, hogy miért megy egy osztályvezető főorvos külföldre síelni akkor, amikor egy világjárvány már itt kopogtat az ajtónkon.

Kérdéseinket elküldtük a Magyar Orvosi Kamarának is, a szervezet a Magyar Orvosi Kamara Vas megyei Területi Szervezetének elnökéhez irányított tovább.

Az ügyre még visszatérünk. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.