A Szombathelyi Televízió is kiesett a közmédia piksziséből

Nagy Donát 2019-12-05 13:50:00
Sorra mondja fel a városi televíziókkal kötött szerződéseket az MTVA az ellenzéki városokban

Kitört a vidéki médiaháború - adja hírül a Népszava.

A lap szerint sorra mondja fel a helyi televíziókkal kötött szerződéseket a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) azokban a városokban, ahol az ellenzék került hatalomra.

Az MTVA az a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek feladata a közszolgálat számára történő műsorgyártás.

„A Szolnok TV Zrt. és az MTVA között hosszú évek óta szerződés van, mely alapján a szolnoki helyi tévé az MTV részére is készít tudósításokat. Ez évente nagyjából 20 millió forint bevételt jelent a helyi tévének. Most ezt a szerződést mondta fel indoklás nélkül az MTVA. Ez a Fidesz válasza arra, hogy eltávolítottuk a tévé éléről kedvenc vezérigazgatójukat.”

Ez a bejegyzés jelent meg a napokban az ellenzéki Szolnoki Többség közösségi oldalán nem sokkal azután, hogy a fideszes polgármester vezette, de valójában az ellenzéki többségű önkormányzat által irányított városban leváltották a helyi televízió korábbi vezérigazgató-főszerkesztőjét.

A Népszava megkereste az MTVA-t is az ügyben, és noha a lap birtokába került a szerződés felmondásáról szóló levél, a sajtóosztályon elmondták: ők semmilyen szerződést nem bontottak fel a Szolnok TV Zrt.-vel. A jelenlegi szerződés ugyan valóban lejár 2019. december 31-én, de ők már kezdeményezték az újratárgyalását. Ez utóbbit megerősítette Tóth József, a szolnoki tévé új vezetője is: kinevezése után nem sokkal valóban kapott egy emailt a szerkesztőség központi címére, amelyben az MTVA jelezte egyfajta tárgyalási szándékát, de ennél bővebb egyeztetésről Tóth nem beszélt.

A Népszava körbekérdezett az ellenzéki vezetésű településeken, és kiderült: felmondólevelet több nagyváros helyi televíziója is kapott, ahol az őszi önkormányzati választásokat követően vezetőváltás történt. Ezeknél a televízióknál azonban sehol nem kaptak a szolnokihoz hasonló értesítést arról, hogy az MTVA esetleg még tárgyalna a szerződéshosszabbításról.

A cikk példaként említi Miskolcot, Pécset, Nagykanizsát, Egert és Szombathelyt.

Az újság értesüléseivel kapcsolatban felhívtuk Halmágyi Miklóst, a Szombathelyi Médiaközpont ügyvezető igazgatóját.

Halmágyi elmondta, hogy Szombathelyen is él egy szerződés december 31-ig az MTVA-val, amit azonban itt sem hosszabbítanak meg.

Azaz január 1-től a Szombathelyi Televízió sem fog anyagot készíteni a köztévének.

A Népszava felkeresett olyan szerkesztőségeket is, ahol nem történt ősszel fordulat, s amelyek jelenleg is kormánypárti vezetésű városban működik.

Sem Kaposváron, sem Nyíregyházán nem kaptak az együttműködést felmondó levelet.

Az eredeti cikkben megszólaltatták Lovass Tibort is, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnökét – aki a tavaly februári leváltásáig a Szombathelyi Televízió főszerkesztője volt.  Elmondása szerint a hozzájuk tartozó 93 tagtelevízióból 10-11-nek volt vagy van szerződése az MTVA-val, s az ő ügyükben már felvették a kapcsolatot Papp Dániellel, az MTVA vezérigazgatójával.

Lovass Tibor ugyanakkor nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy az MTVA részéről ez nem politikai, hanem racionális lépés, jelenleg ugyanis nem tudni, mekkora lesz a köztévé működtetésére szánt keret.

Hozzátette: a vidék Magyarországa egyre kevésbé képviselteti magát a közszolgálati televízióban; ha a helyi szerkesztőségek sem szállítják a témákat, ez csak rosszabbodni fog. Szavai szerint a korábbi, régiós televíziós szerkesztőségi rendszer jól működött, ezt kellene visszaállítani.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.