Sándor Mária: A nővérek megdöglésig lesznek ott az ágyak mellett!

Székely Zoárd 2020-11-12 14:06:00
Roppant erős ellenvélemény a kormány álláspontjával szemben.

Az Egyenes Beszéd tegnapi vendége volt Sándor Mária gyermek szakápoló, akit sokan "a fekete ruhás nővérként" ismernek. A beszélgetés elején hangsúlyozta, nem azért jött, hogy beszámoljon a magyar egészségügy tragikus helyzetéről, mert ezt a politikusok - akiknek fogalmuk nincs róla - napról napra elismétlik, az emberek pedig meg fogják tapasztalni, vagy már megtapasztalták a valóságban.

A nővér szomorúan és megdöbbenéssel hallgatta Orbán Viktor köztévén leadott 27 perces propagandaízű tájékoztatóját az egészségügy helyzetéről és a járvány jelenlegi állásáról. Az egészségügyi dolgozók nevében kérte, hogy vegyék le az adást, vagy legalább vágják ki a felháborítóan szakmaiatlan részeket.

"A miniszterelnök úrnak nyilván valaki elmondta, hogy szakmailag ő mit nyilatkozzon. Ez sajnos nem úgy jött át"

- foglalta össze.

Exkluzív interjú Orbán Viktorral a vírus elleni védekezésről

Orbán Viktor nem sokkal ezelőtt aláírta azt a rendeletet, amelyik az éjféltől életbe lépő korlátozások részleteit tartalmazza. A miniszterelnök a tegnapi fac...

„Úgy kell elképzelni ezt, hogy bemegyek egy kórházba, az intenzív osztályon fekszenek azok, akik súlyos helyzetbe kerültek és gépre vannak kapcsolva. Van egy szabály, hogy békeidőben egy nővér, egy orvos hány beteget tud kielégítően ellátni. Ezt a számot lehet növelni - mondjuk a négyet nyolcra, a nyolcat tizenhatra és így tovább."

- taglalta elképzelését az interjúban a miniszterelnök, amire Sándor Mária reagált:

„Tisztelt Miniszterelnök Úr, nincsen ilyen szabály, békeidőben sem!"

Az ápolónő 2013-ban írt már egy levelet a köztársasági elnöknek ez ügyben, a stúdióba pedig elhozta magával a válaszlevelét, mivel 7 évvel ezelőtt sem születtek meg azok a szabályok, amiket a miniszterelnök emlegetett. Annak ellenére, hogy Sándor Mária számtalanszor nyomatékosította különböző tévés nyilatkozataiban és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarától is kérte, hogy hozzanak végre megfelelő rendelkezéseket arra vonatkozóan, hogy egy nővérre, illetve egy orvosra hány beteg juthat, főleg intenzív osztályon.

„Egy gyermekszakápoló az intenzíven három gyermeket tud ellátni. A felnőtt osztályon a miniszterelnök úr szerint, ahogy az édesanyját el tudná látni az ember, két beteg esetében tudna becsülettel eljárni. Azt mondja, hogy ezt a számot lehetne növelni - nem, ez nem fér össze a becsületes ellátással!"

Kiemelte még a miniszterelnök azon kijelentését, hogy "csak gépeket kell figyelni", majd erre azonnal reagált is:

„Nem gépeket figyelünk, hanem embereket!"

Meddig bírja a terhelést az egészségügy?

Arra a kérdésre, hogy lehet-e tudni, egy intenzíves ágyra, egy szakápolóra hány covidos beteg jut, Sándor Mária elmondta, hogy az intenzív osztályon általában a főnővér dönti el, vagy a nővérek egymás között vitatják meg, ki hány beteggel foglalkozik, ami függ a páciensek állapotának súlyosságától is. 

„Az, aki nem dolgozik az egészségügyben, nagyon szépen kérem, ne tegyen szakmai nyilatkozatot, mert ez a valóban benne dolgozót nagyon mélyen érinti."

Emellett Sándor Mária szeretné kérni, hogy azt a reklámot, amely hangsúlyozza, hogy milyen mértékben emelik az orvosok és nővérek fizetését, szintén vegyék le, mert olyan üzenete van, hogy ők megdolgoztak ezért az emelésért.

„A nővérek megdolgoztak ezért a pár százezer forintos fizetésért, a politikusok meg úgy gondolják, hogy azokért a milliókért ők megdolgoznak? Vegyük már észre, hogy a legkisebb emberekről van szó, akik a hátukon viszik ezt az országot: a melósok, a prolik, akik utazunk reggel ötkor, hatkor, hétkor, nyolckor..."

- fakadt ki a nővér, majd kiemelte:

„A magyar ápolónők soha nem fognak felállni és soha nem fogják feladni, a nővérek megdöglésig lesznek ott az ágyak mellett!"

A második hullámra való felkészülés egyik kritikája, hogy időben ki kellett volna képezni még több szakápolót. Sándor Mária szerint az átvezényelt nővérek nagyon nehéz helyzetben vannak, ám az átcsoportosítás közel sem oldja meg a problémát. 

„Ez nem szakma, ez hivatás. Az ember a lelkét is ott hagyja, úgy dolgozik."

Arra a kérdésre, hogy szerinte a politikusok minden oldalról elismerik az egészségügyi dolgozók munkáját, így felelt:

„Szeretném, ha a lányok megmutatnák a mostani fizetési papírjukat. Elismerés? Kinek mi az elismerés? Hogy szóban elhangzik, vagy hogy tapsoltunk nekik? Emberszámba venni az egészségügyi alkalmazottat, akinek a keze között élet az és halál van, ki és mikor tette ezt? Senki. Sem ez az oldal, sem az az oldal, és ezt nagyon jól tudja az egészségügyi dolgozó. Senkire nem számíthat, csak saját magára."

- zárta gondolatait az ápolónő.

 

Fotó: Thaler Tamás / Wikipédia

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.