Romániában ismét több mint 1300-zal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma

Fehér Buda 2020-08-29 19:08:25
A szomszédban meghaladta a 85 ezret a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma.

 Romániában újabb 1365 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel szombaton meghaladta a 85 ezret a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma, írja az MTI.

A stratégiai kommunikációs törzs szombati jelentését az átlagosnál valamivel több, 24 ezer teszt kiértékelése alapján készítették. A napi esetszám 15 százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát.

Bár Ludovic Orban miniszterelnök - a napi megbetegedések ütemének átmeneti csökkenésére alapozva - a hét elején már arról beszélt, hogy sikerült megállítani a járvány gyorsulását, az utóbbi hét napon ismét több új esetet azonosítottak, mint az előző héten.

Romániában nincs olyan megye, amelyből szombaton ne jelentettek volna újabb fertőzést. A legtöbb (241) új fertőzöttet Bukarestben és Iasi megyében (73), a legkevesebbet Ialomita (1) és Vrancea (2) megyében azonosították.

Az ismert aktív fertőzöttek száma 45 ezerre tehető, a kórházban ápoltak száma 7225-re, az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek száma pedig 490-re csökkent.

Az utóbbi 24 órában további 32 koronavírusos beteg vesztette életét, ezzel 3539-re emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.

Szólj hozzá!

Az FTC-t és a Győrt is megbüntette a szövetség a drapériás eset miatt

Az FTC-Rail Cargo Hungaria elnézést kért a molinó tartalmáért, a testület előtt beszámolt arról, hogy belső döntéseket hozott a transzparenst kihelyezők kitiltására, annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon a zártkerti ingatlanokkal

Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy gyalogos és több utas megsérült.

Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.

Tűz volt ma délben Győrben

Gyárvárosban gyulladt ki egy garázs teteje, személyi sérülés nem történt. 

Majdnem megölte kéthetes kislányát egy szombathelyi nő, öt év börtönre ítélte a törvényszék

Előfordult, hogy a síró csecsemő száját befogta, a hason fekvő gyermek fejét belenyomta a kiságy matracába, amitől a kislány koponyacsonttörést szenvedett.