PDSZ: a kormány a pénz miatt nem hozza nyilvánosságra a fertőzött intézmények listáját

Papp László Tamás 2020-10-28 18:29:00
Mivel, ha a fertőzés munkahelyi eredetű, 100 százalékos táppénz jár, máskülönben csak 60.

„Pénz. Ez az a triviális ok, amiért a kormányzat nem hajlandó nyilvánosságra hozni azon intézmények listáját, ahol megjelent a koronavírus. Annak érdekében, hogy megspórolja az érintettek 100%-os táppénzét, hidegvérrel megvonja az informált döntés jogát a munkavállalóktól, ezzel akár veszélybe is sodorva őket” – fogalmaz egy bejegyzés a PDSZ Ne dolgozz ingyen című kampányoldalán:

„A kormányzat mindent megtesz azért, hogy elhallgassa, hol jelenik meg a vírus. Első látásra értelmetlen és buta, posztkommunista reflexnek tűnik ez, az állampolgár infantilizálásának, gyermekként kezelésének: „semmi közötök ehhez, majd a nagyok megoldanak mindent, ti csak foglalkozzatok mással, csak semmi pánik”. Csakhogy egyre világosabb: annak, hogy nem közlik az érintett intézmények listáját, anyagi okai vannak.

Míg neked azért fontos, hogy közzétegyék a listát, hogy ha van krónikus betegséged, vagy krónikus beteg a családban, akkor ne kapd el a vírust, addig a kormánynak azért fontos eltitkolnia a listát, mert ha nem nyilvános, hol kaptad el a koronavírust, akkor nehezebb bizonyítanod, hogy foglalkozási megbetegedésről van szó – ergo a kormány pénzt spórol ezzel. Más kérdés, hogy a nagy spórolás nem csak, hogy a pénztárcád kárára, de – ha krónikus beteg vagy – a te bőrödre is megy. Az a tény ugyanis, hogy a munkahelyeden fertőződtél meg, előfeltétele annak, hogy megkapd a 100%-os táppénzt. Minden más esetben 60% jár” – vélik a posztban.

Intézményi fertőzöttségi listák: megspórolná a 100%-os táppénzeket, ezért titkolózik a kormány

„Az iskola, óvoda, gimnázium, az épületek nem rendelkeznek személyiségi jogokkal, nincsenek minősített adataik – semmi sem tiltja listában szerepeltetésüket. Az igazság tehát az, hogy sem az Infotörvény, sem semmilyen más jogszabály nem tiltja a fertőzöttek, karanténba kerültek számának feltüntetését intézményenként. Az egyetlen értelmes indoka az adatok eltitkolásának az, hogy a kormány ismét spórolna az oktatáson: a száz százalékos táppénzek elvonásával igazgatná az egyre foltosabb költségvetést. Ellenben ahhoz, hogy bárki el tudja dönteni, hogy az ő élethelyzetében rendben van-e egy intézmény látogatása, elengedhetetlenül fontos, hogy képben legyen az aktuális helyzettel. Ezért ezen adatok szándékos eltitkolása bűncselekmény” – állítják.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.