Vége a nyárnak, megérkezett az ősz és vele együtt a sok szülő által várva várt iskola-óvodakezdés. Ilyenkor véget ér a fejtörés, hogyan is oldjuk meg a gyerek felügyeletét, hogyan is küzdjük le lelkiismeretfurdalásunkat, hisz nem tudunk annyit foglalkozni a kicsikkel, mint amennyit ilyenkor kéne. Ne feledkezzünk meg viszont a szülői társadalom másik feléről se, cikksorozatunk ugyanis róluk szól.
Azokról a családokról, ahol még csak most kezdődik a bölcsi, az ovi és a rettegett BESZOKTATÁS. Mert abban mindannyian egyetérthetünk, mi szülők, hogy azelőtt soha nem gondoltuk volna, hogy ennyire erősen lehet rettegni egy bölcsi/ovikezdéstől. Én legalábbis így voltam vele, a kisfiam ugyanis múlt héten kezdte az óvodát, épp ezért cikksorozatunk első részében anyai szemmel, saját tapasztalataimra épülve próbáltam megközelíteni, hogy is éli meg egy család (jelen esetben a miénk) az első, komoly elszakadást.
Mivel sok szülőtársamat foglalkoztatja ezen téma, szerettem volna egy szakembert is megszólaltatni, hisz mégis hitelesebb és komolyabb képet ad a dologról, mint egy laikus anya tapasztalatai. Nagy örömömre rátaláltam Süle Adélra, a szombathelyi Csimbrasszó Központ gyermekpszichológusára, aki segít nekünk megérteni, mi is zajlik le ilyenkor egy család életében és ellát minket néhány jó tanáccsal, hogy is lehet minél könnyebbé tenni az elválást.
Az első nagy próbatétel
Három éves kor után megkezdődik a gyerekek intézményes, közösségi nevelése. A közösségbe kerüléssel a gyermek olyan új, a fejlődéséhez szükséges élményekhez jut, amelyeket a családi közegben nem tapasztal meg - kezdi Süle Adél.
Ekkorra már a legtöbb gyereknek igénye van a hasonló korúak társaságára. Viszont az óvoda nem csak erről szól, hisz itt tanulják meg először a közösségi lét szabályait is és itt találkozhatnak először azzal a ténnyel, hogy nem ők vannak a világ közepében, rajtuk kívül is vannak ügyes, okos, szép gyerekek.
A gyermek az óvodában azt is átélheti, hogy az otthoni szabályok és szokások az óvodában nem érvényesek, az óvodában új szabályok is vannak (Hajduska, 2008). Például nehéz lehet annak a gyereknek a helyzete, akinek a napirendjében nem szerepel a délutáni alvás, de az óvodában elvárják tőle."
A láthatatlan köldökzsinór elvágása
A gyermek életének első, komoly, nehéz próbatétele, mikor óvodába kerül és elválik az édesanyjától, akivel egészen addig szimbiózisban éltek, így természetes a szorongás, a sírás, az elválástól való félelem. Ez teljesen normális módon pszichésen megviseli a gyerekeket, kit jobban, kit kevésbé.
"A gyerekek nagy része az óvodába kerüléskor éli át az első komoly szeparációs élményét. A beszoktatás időszakában tapasztalható szeparációs szorongás (félelem a szülőtől való elválástól, a gyerek sír, tiltakozik) természetes jelenség. A gyerek nehezen viseli az anyától való elszakadás élményét, mert elveszíti azt az érzelmi biztonságot, amelyet addig otthon megtapasztalt, meg kell tanulnia jól éreznie magát a szülő távollétében, és bízni abban, hogy jönnek érte (sok gyerek szorong attól, hogy a szülei ottfelejtik az óvodában, ezért például nem mernek elaludni a délutáni alváskor). A beszoktatáskor gyakran tapasztalhatók problémák az alvás, evés vagy wc-használat területén, a gyermekek a bizalmi funkciók megtagadásával jelzik szorongásukat."
És mi a helyzet velünk, szülőkkel?
Nem titok, hogy az elválás sok esetben a szülőket még jobban megviseli, mint a kicsiket, de nem árt odafigyelni magunkra, ugyanis a gyermek nyugalmának kulcsa bennünk rejlik. Ha nekünk nehezen megy az elválás, mit várjunk gyermekünktől?
Nemcsak a gyermek, hanem a szülő is krízishelyzetként élheti meg az óvodába lépést. A szülőszerep leválások sorozata, amely a születéskor megkezdődik. A gyermek első intézménybe lépése kritikus időszak lehet a család számára, hiszen egybeesik a gyerek dackorszakával, az anya munkába állásával vagy esetleg a kistestvér születésével, továbbá az intézményben értékelik is a gyereket, így közvetve azt is, mennyire felel meg a család a társadalmi elvárásoknak. Különösen az anyának kell teherbírónak lennie, és jó logisztikusként menedzselni a hétköznapokat. A gyermek beilleszkedése az óvodába, a szeparációs szorongás feloldódása az anyai belenyugvásnak és elengedésnek a függvénye.
Ha óvodába adjuk a gyermekünket, esetleg fokozott lelkiismeret-furdalással kell szembenéznünk, de higgyük el, hosszú távon a gyereknek is az a jó, ami nekünk, szülőknek biztonságot ad. Ők is biztonságban szeretnének élni, amit mi szülők adunk nekik higgadtságunkkal, iránymutatásunkkal. Igen lényeges, hogy a szülő azzal a meggyőződéssel álljon neki az óvodába szoktatáshoz, hogy ott a gyereknek jó lesz, csak meg kell szoknia ezt az új életformát. (Ahogyan nekünk is változik az életünk, hiszen mi magunk is visszamegyünk dolgozni, nekünk is új kihívásokat és örömöket tartogat most az élet.) Higgyük el, a legtöbb gyermek a kezdeti nehézségek után jól érzi magát a közösségben, élvezi majd a kortársak társaságát, jót tesz neki az új tapasztalat. Ha mi higgadtan viszonyulunk a helyzethez, ő is megnyugszik majd, hamar megszokja az új környezetet, szabályokat.
Fő a bizalom! Így könnyítsük meg az évkezdést
Adél szerint nagyon fontos a teljes értékű kisgyermekkor, az érzelmi biztonság és a szabad játék. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres és boldog felnőtt válljon gyermekünkből. Erre annak idején (2001) Vekerdy Tamás pszichológus is felhívta a figyelmet.
" Az óvodának biztosítania kell az érzelmi biztonságot a szülők távollétében, az érzelmek szabad áramlását a gyerek és a gondozó között, így a gyerek megtanul adni és kapni. A mese és a játék érzelmileg átfűtött belső képeket hoz létre, amelyek segítik a gyermeket a tagolatlan élményeinek, benyomásainak feldolgozásában. Mivel ebben az időszakban leginkább az utánzás és az azonosulás a jellemző, ezért nagyon fontos a jó minta, az utánozható felnőtt. "
Amire érdemes odafigyelni? Jöjjön néhány jó tanács Adéltól:
- Segítünk azzal, ha elfogadjuk a tényt, hogy a gyerekünk már óvodás/iskolás korba ért, és nélkülünk is képes az életre, egy-egy fél napra helyettesíthetők vagyunk. Jó, ha erre időben felkészítjük magunkat, és nem az első búcsúnál döbbenünk rá, hogy az az egység, ami a szülő-gyerek kapcsolatot eddig jellemezte, erősen megsemmisülni látszik.
- Válasszunk a gyereknek olyan óvodát, ahol maximálisan megbízunk az óvónőkben, akikkel meg tudjuk beszélni a mindenkori aggályainkat.
- Jóval az óvodakezdés előtt bátran bízzuk a kisgyereket rövidebb-hosszabb időre családtagokra, barátokra, rokonokra.
- Fontos az önállóságra szoktatás, amit el lehet várni egy óvodás korú gyermektől, azt el is kell, még otthon is, mert ez fogja később a javát szolgálni.
- Lehetőleg ne legyen más nagy változás a kisgyermek életében (költözés, új délutáni külön foglalkozások, pl. sport) az óvodakezdés időszakában.
- Fontos, hogy beszéljünk a gyereknek a következő változásról, akkor is, ha a gyerek esetleg fél tőle. Előnyös, ha néhány nappal a kezdés előtt ellátogatunk a leendő óvodába, megismerjük a nevelőket. Akár el is játszhatjuk, mi fog majd történni az első napon, ezzel is csökkentve a bizonytalanságot, felkészítve gyermekünket arra, ami vár rá.
- Semmiképp se essünk túlzásokba, ne fessünk hamisan pozitív képet az óvodáról.
- Az első nap előtti délután megemlíthetjük, mi történik majd másnap, de az első nap reggelén már ne kerítsünk túl nagy feneket a dolognak, fogjuk rövidre a búcsúzást. Tegyünk úgy, mint ha a világ legtermészetesebb dolga volna az óvodakezdés.
- Gyakori hiba, hogy a szülők nem mondanak igazat a gyereknek, sőt megszöknek előle azzal a szándékkal, hogy a hazugsággal megkíméljék őt. Ez helytelen döntés.
- Mindig az igazat kell mondani erre vonatkozóan. Mondjuk meg bátran, hogy ők most az óvó nénikre lesznek hagyva, és azt is, hogy mikor találkoznak újra – a gyerekek mindent meg tudnak érteni, csak azt nem, ha hazudnak nekik a szülők.
- Beszéljük meg előre, hogy mikor és ki fog érte menni. Azt, hogy mikor, egy eseményhez kössük (ebéd előtt, alvás után, stb.), mert a gyerekeknek ebben az életkorban még nincs olyan időérzékük, mint a felnőtteknek. Nem tudnak különbséget tenni 3 óra vagy 3 nap között. Minden jelen idejű számukra, a jövőképük pedig még nem alakult ki. Ezért is lehet olyan nehéz a biztonságot jelentő mindenségtől (szülők) elszakadni akár csak rövid időre is.
- Ne menjünk el úgy, hogy nem köszönünk el tőle. Röviden, határozottan, de szeretettel búcsúzzunk el tőle. Lehetőleg ne forduljunk vissza utána, hogy megvigasztaljuk. Még ha nehéz is megtenni, gondoljunk arra, hogy fontos, hogy lásson minket elmenni és előbb-utóbb megtanulja, hogy ez azt is jelenti, visszajövünk érte.
- Fontos, hogy ne engedjünk a gyerek szorongásának (akkor se ha, közben összeszorul a szívünk) öleljük meg, adjunk egy puszit és nyugodt szívvel távozzunk másnap is. A gyerek ezt megérzi, és hamar túljut majd a mélyponton! Ráadásul így olyan magabiztosságra és önuralomra tesz szert, aminek a későbbiekben is a hasznát veszi majd.
- Magunk megnyugtatására megkérhetjük a nevelőt, hogy ha gond van a gyermekkel – sokáig vagy vigasztalhatatlanul sír – hívjon fel minket (de ezt ne a gyerek füle hallatára tegyük, nehogy megérezze, hogy féltjük őt.)
- Hiba és az óvodás hétköznapokat nehezíti, ha a szülők nem alkalmazkodnak az óvoda rendjéhez, például a házirendhez vagy az előre megbeszélt beszoktatás rendjéhez.
- Nem mindig megy könnyek nélkül a beszoktatás, de jobb, ha sír a gyerek és nem visszafojtja a fájdalmát, hiszen a "kitörés" a fájdalom feldolgozásához tartozik - ezzel kiadja a feszültségét és megkönnyebbül. Ezért ne mondjuk nekik, hogy „Te már nagy vagy, és nem sírhatsz”. Ő nem szeretne nagy lenni, és a sírás is segít megkönnyebbülni.
- Nagyon fontos, hogy kivárjuk a beszokási időszakban, amíg a gyerek az irántunk érzett bizalmát át tudja vinni a nevelőre, és azt is, hogy az intézmény biztosítson ehhez időkeretet.
- Különösen figyeljünk arra, hogy ne váljunk hiteltelenné, pontosan akkor menjünk a gyerekünkért, amikor megígértük (és nemcsak a beszokás alatt, hanem egészen addig, amíg már önállóan tud közlekedni), mindenben legyünk következetesek.
- Fontos, hogy mennyire ismerős a tárgyi környezet, a tér és a szociális környezet. Talán mindenki számára szorongató érzés az első éjszaka egy új lakásban, szálláson, ahol gondot okoz éjjel például a vécé megtalálása is. Ez az első pár hét alatt helyre áll. A szociális környezet megismerése kicsit hosszadalmasabb feladat, lényegében ez húzódik ki öt–hat hónapra, egy kiscsoport január végére csillapodik le teljesen, akkor érezhető, hogy a gyerekek tényleg felszabadultan tudnak együtt játszani.
- Fontos hogy a kicsi csak azt érezze, mi bízunk benne, tudjuk, hogy helyt fog állni és ha megszokja az új helyzetet, jól érzi majd magát. A mi magabiztosságunk erőt ad majd a gyermeknek!
- A nap végén, a találkozásnál ne arra fókuszáljunk, milyen nehéz volt az egymástól távol töltött idő, hanem inkább arról beszélgessünk, mi történt aznap, milyenek az új barátok. Ha maga a gyerek hozza fel, mennyire el volt keseredve, legyünk megértőek, de hangsúlyozzuk, hogy ez csak egy átmeneti érzés, el fog múlni és jól érzi majd magát.
- Mint láthatjuk, a gyermekek nagyon pontosan érzik, mi, szülők milyen belső bizonytalanságot, szorongást élünk át egy új élethelyzet (amit az iskola-, óvoda-, bölcsődekezdés okoz) kapcsán, ez könnyen átragad rájuk, ami megakadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat.
- Higgyük el, ha mi megnyugszunk és ezt a higgadtságot gyermekünk is megtapasztalja, a lelkileg egészséges gyermek könnyen veszi majd az akadályokat és jól fogja magát érezni az új közösségben.
Mikor nyugodhatunk meg? Honnan tudhatjuk, hogy sikeres volt a beszoktatás?
Nincs két ugyanolyan gyerek, mindegyikőjük külön személyiség, akiket senki nem ismerhet jobban a saját szüleiknél. Ki más is tudhatná nálunk jobban, hogy szemünk fénye mikor esik bizonytalanságba, mikor érzi magát felszabadultan vagy épp mikor és mitől szorong? Nyilván mi, szülők. Ettől függetlenül van néhány elég egyértelmű, általános jel, ami azt mutatja, hogy a gyerek jól érzi már magát az óvodába. Süle Adél szerint ezek a következők:
- Amikor beteg, és hosszú napokat otthon tölt, akkor utána alig várja, hogy újra mehessen oviba.
- Amikor valódi kapcsolat alakul ki az óvónő és a gyermek között. Ennek egy szép példája, amikor a gyerek otthon rajzot készít az óvó néninek vagy más módon kifejezi, hogy gondol rá, fontos neki.
- Amikor már egy kicsit csintalankodik az óvodában. Azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát és kezd feloldódni.
- Amikor már szinte alig akar búcsúzkodni, a kíváncsiság hajtja a csoportszoba felé.
- Amikor mélyen alszik éjszakánként.
Egy dolog biztos: ha mi, szülők lazán vesszük a dolgot, ha érzi rajtunk gyermekünk, hogy minden a legnagyobb rendben van, nem szorongunk, nem rettegünk, akkor érzelmileg ő is biztonságba fogja érezni magát az óvodában.
Adél szerint a lényeg, hogy ne feledjük, az óvodai beszoktatás sikeressége nagymértékben rajtunk is múlik! Vegyük lazán!
Ennél jobb végszót keresve sem lehetett volna találni.
