Olvasónk hiába tért haza piros jelzésű országból, simán átcsúszott volna a hatósági ellenőrzésen

Farkas Bazsi 2020-08-08 19:38:56
Csakis jogkövetése miatt vonult karanténba.

Július közepén szín szerinti besorolást kaptak a külföldi országok, így vörös, sárga és zöld színeket kaptak. A vörös a legfertőzöttebb területeket jelöli, a sárga a kevésbé, zöld jelzést pedig a fertőzés mentes országok kaptak. 

Azok a magyarok, akik vörös jelzésű országokból utaznak be, 14 napos hatósági karanténba kell, hogy vonuljanak. Ha ez idő alatt nem mutatnak tüneteket, akkor elhagyhatják a karantént. 

A tegnapi friss adatok szerint Szombathelyen 125 fő van hatósági karanténban, és 5 pozitív koronavírus tesztet regisztráltak. 

Olvasónk keresett meg minket azzal, hogy vörös jelzésű országból tért haza, mégsem kellett volna kötelezően karanténba vonulnia. Hogy miért? Mutatjuk a levelét. 

Üzleti útra kellett mennem egy piros jelzésű országba. Tudtuk, hogy mire számíthatunk, előre felkészültünk egy karantén lakással, felhívtuk az ÁNTSZ-t, hogyan engednek majd ki tesztet végezni, mennyi időnek kell eltelnie, hogyan engednek majd ki karanténból. A kormány honlapján lévő zöld számon is tájékozódtunk, ott is kértünk információt.

Ezek alapján érkezéskor a repülőtéren a rendőrség végzett volna egy ellenőrzést, ahol megkapom a határozatot és a kis piros cetlit, hogy vonuljak karanténba.

Ezt követően az ÁNTSZ pár napos eltéréssel kapott volna egy értesítést, hogy karanténban vagyok, és ellenőrzik, hogy valóban ott tartózkodok.

Viszont előbb „szabadulhatok”, ha két negatív PCR Covid19 tesztet tudok bemutatni, ami úgy történik, hogy vagy a Mentőszolgálatot veszem igénybe, vagy magánúton intézem. Természetesen utóbbit választottam, mert azt mondták, ez gyorsabb lesz.

Mindent előkészítettünk tehát, már csak meg kellett érkeznem Budapestre. A piros jelzésű országból úgy tértem haza, hogy közben egy zöld jelzésű országban átszálltam, tehát európai járattal szálltam le Budapesten.

A repülőtéri ellenőrzés során így már csak azt nézték meg, hogy magyar-e az útlevelem, tehát azt, hogy eredetileg honnan indultam, nem keresték, pedig a repülőjegyem és a poggyászom is az eredeti indulási pontot tartalmazta.

Felelősségteljes magyar állampolgárként természetesen önként karanténba vonultam, és a két tesztet így is elvégeztem, mindkettő negatív eredménnyel zárult.

Ez azonban aggasztó, ha valaki úgy látja, hogy nem kapott határozatot, tehát nem is kell karanténba vonulnia, nagyon könnyen tovább terjesztheti a vírust, hiszen olyan országból érkezik eredetileg, ahol tombol a járvány.

 

Bízunk benne, hogy csupán egyedi esetről van szó, és többségében alapos munkát végeznek a hatóságok. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.