Nem tesz vételi ajánlatot Szombathely a Nagyszállóra

Varga Mátyás 2020-01-21 14:50:00
A Gazdasági és Jogi Bizottság azt javasolja a város közgyűlésének, hogy ne vegye meg a felsrófolt áron az épületet.

Kedden délután tartották a Nagyszálló sorsát tárgyaló Gazdasági és Jogi Bizottság ülést. Bokányi Adrienn bizottsági elnök már rögtön azzal kezdte, hogy nem javasolja a Nagyszálló megvásárlását, mivel 420 millió forint felett az nem fér már bele az önkormányzat költségvetésébe. 

Ipkovich György beszélt arról, hogy nagy a hiány a városban a szállodákból, ugyanis különböző sport és egyéb eseményeknél például Sárvár szállásolta el a vendégeket.

Kifogásolta azt, hogy a vevő egyáltalán nem tájékozódott például a parkolási lehetőségekről, ez pedig azt támasztja alá, hogy egy teljesen laikus vevővel állnak szemben.

Valamint megemlítette azt, hogy az épület balesetveszélyes és nincsen a kezükben olyan eszköz, amivel ezt megszüntethetnék, ez pedig azt is jelentheti, hogy könnyen az újságok címlapjára kerül emiatt a város. Ezért megkérte a hivatalt, hogy ösztönözzék a tulajdonost a veszély elhárítására.

Vele szemben Dr. Takácsné Dr. Tenki Mária azt állítja, hogy balesetveszély egyáltalán nem áll fenn, ugyanis egy védőhálót helyeztek el az épület tetejére, ami az esetleges törmelék, vagy cserép daraboktól védi a járókelőket. Ugyanis, mint a belváros képviselője 2010 óta dolgozik azon, hogy a Nagyszálló újra régi fényében tündököljön. A jogszerű szerződést a felek már ugyan december 18-án aláírták, de ez azért érdekes, mert a vevőnek nincs szabad pénzeszköze, ami a vételárat fedezi. Majd azzal zárta felszólalását, hogy az előző városvezetés bár kapott korábban tervet a Nagyszálló felújítására, de abból végül semmi sem valósult meg. És bár a korábbi ciklusban keresték többször is a felszámolót, de nem tudták elérni.

A leginkább azonban Molnár Miklós ásott a dolgok mélyére, aki azt feltételezi, hogy a felszámoló trükközése állhat a dolgok hátterében. Továbbá Molnár azt is érdekesnek tartja, hogy a vevő egyáltalán nem kereste a kapcsolatot az önkormányzattal. Szerinte ha a város nem él az elővásárlási joggal, akkor a szerződés hatályba lép, ami ha mégsem hatályos a felszámoló jogi felelősségét veti fel.

Végül megjegyezte, hogy ha a város élne a vásárlási jogával, az felvetheti a hűtlen kezelés gyanúját, ezért arra kéri a vezetést, hogy foglalkozzanak komolyabban a Nagyszálló ügyével.

Szólj hozzá!

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.