Napi jó hír: nőtt a hegyi gorillák globális populációja

Vágvölgyi Bálint 2019-12-16 19:00:00
De még így is a kihalás veszélye fenyegeti.

Nőtt a veszélyeztetett fajként nyilván tartott hegyi gorillák globális populációja, számuk az újabb állatszámlálás szerint eléri az 1063-at - közölte hétfőn a Természetvédelmi Világalap (WWF).

A Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában egy időben ismertetett adatok szerint a hegyi gorillák egyedszámának felmérésben 75 képzett szakember vett részt a nagy virungai határorokon átnyúló együttműködés keretében, amelyet az Nemzetközi Gorilla Fajmegőrző Program (IGCP), és a WWF, a Conservation International valamint a Nemzetközi Fauna és Flóra koalíciója támogat. 

Mivel a faj egyedszáma az elmúlt években növekedésnek indult, a hegyi gorilla a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett kategóriából a veszélyeztetett kategóriába került át. A hétfőn közzétett újabb eredmények megerősítették azt, hogy faj megőrzése mellett elkötelezett környezetvédők és a helyi közösségek évtizedek óta folyó fáradhatatlan munkája eredményeként javulnak a főemlős kilátásai a fennmaradásra.

"Ennek a felmérésnek az eredményei kétségtelenül jó hírek, de a hegyi gorillát még mindig a kihalás veszélye fenyegeti" - figyelmeztetett Matt Walpole, a Nemzetközi Fauna és Flóra természetvédelmi szervezet fajmegőrző programjainak igazgatója.

Több mint 40 éve dolgozunk partnereinkkel a hegyi gorillák védelmén. Ébernek kell maradnunk a fajra leselkedő veszélyeket illetően és építkeznünk kell az elért sikerekre - tette hozzá. A 2018 májusában közzétett legutóbbi adatok szerint a hegyi gorillák populációja elérte az ezret. 

Az újabb számlálás szerint az ugandai Bwindi Nemzeti Parkban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Sarambwe Természetvédelmi Területen a ritka főemlős egyedszáma 15 százalékkal 400-ról 459-re nőtt. Együtt az Uganda, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság határvidékén elterülő Virungai Nemzeti Parkkal, ahol az egyedszám 604-et tesz ki, 1063-ra nőtt a faj populációja.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.

Saját nyomtatott lappal szórja meg a kistelepüléseket a Tisza

Adományokat várnak a Tiszta Hang nyomtatási költségeihez.

Laza nyári programok a héten Győrben 

Az unatkozás esőben sem opció.

Idén a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesület támogatását tűzte ki célul a Joskar-Ola Napok

Augusztus 9-én, és 10-én rendezik meg a szokásos városrészi kulturális-, és sportnapot. 

Szakértői tanulmány segítheti a Szigetköz fejlődését

A cél a régió kiemelt fejlesztési területté emelése.

Kiberbiztonságról és drogprevencióról tartanak felvilágosítást a vasi bűnmegelőzési szakemberek

A Házhoz megyünk! program ezúttal Szentgotthárdon és Körmenden folytatódik.

Zárva lesz a Dunakapu mélygarázs Győrben

A járműveikkel bent parkoló autósokat az üzemeltető arra kéri, hogy a létesítményt legkésőbb július 20-ig hagyják el!

Egy jó győri fröccsöt?

Jönnek a Rotary Fröccsnapok!