Bajban ismered meg a barátodat, tartja a mondás, most pedig akad némi baj. Igaz a mondás a vasi városokra is, amelyek többsége évtizedek óta ápol baráti, mi több: testvéri kapcsolatokat külföldi településekkel. Vajon látjuk-e most hasznát az annyiszor deklarált együttműködésnek?
A válasz egy testes nem. Már ami a bajt, a járványt illeti. Pedig jó lett volna arról hírt adni, hogy ez és ez a testvérváros segíti egymást, például egészségügyi, vagy más, tapasztalati téren. Mondjuk, ad maszkokat, mert neki éppen van fölöslege. Cserébe átveszi a másik karantén-módszerét, mert az az övénél jobbnak tűnik - és hasonlók. De mindez valódi testvérséget, nyitottságot, határok nélküli – beleértve a szellemieket is – együttműködést feltételez. Márpedig 2010-től e folyamatnak éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Így nem is csoda, hogy a települések kölcsönös egymást segítése nálunk igazából fel sem merül. Az mára az „állambácsi" kizárólagos lehetősége.
Pedig van logika és kölcsönös előny a testvérkedésben. A rendszerváltás után az volt az elsődleges cél, hogy minél több szállal kössék az országot a nyugati demokráciákhoz. Így valósítva meg az Antall József által megfogalmazott „visszavonhatatlanságot". Rövid idő alatt a legtöbb vasi város tekintélyes mennyiségű külföldi partnert gyűjtött be. Az érintett (nyugati) városok meg úgy érezték, kötelességük segíteni a bimbódzó keleti, közte magyar demokráciákat. Ez eleinte főleg kulturális területeken valósult meg, majd az uniós tagság után minőségi ugrás következett be. Elkezdődött a pályázati „aranykor".
Utóbbira jó példa Körmend, amely gyakran és jól élt a térségi, testvérvárosi célzatú uniós pályázatokkal. Ennek nyomán valósult meg a szlovén Muraszombattal közös várkert-parkosítási program, több százezer eurós értékben. Az uniós együttműködés kiterjedt az osztrák Fürstenfeldre, majd Güssingre is. De közös uniós projektek valósultak meg a gasztronómia fejlesztésében. Évekig a város nagyobb rendezvényeire is jutott uniós pénz, majd valami kezdett megváltozni.
Körmendnek szintén testvérvárosa volt a holland Groosbeek, ide gyakran utaztak sportolók, ifjúsági csoportok, hivatalos önkormányzati delegációk. A holland város pár évvel ezelőtt azonban azt jelezte a körmendi önkormányzatnak, hogy nem kívánja folytatni az együttműködést, így részéről felmondja a szerződést. Indokul azt hozták fel, hogy nem tetszik nekik a magyar kormány uniós politikája. Hasonlókat közölt a német testvérváros, Kranenburg vezetése is. Legutóbb pedig a legrégebbi partner, a finn Heinavesi részről fogalmazódtak meg aggályok.
Szombathely 16 (!) külföldi településsel áll kapcsolatban. Partnere az olasz Ferrara és Lecco, Vajdahunyad, a német Kaufbeuren, a dán Kolding, a finn Lappeenranta, a szlovén Maribor, az észt Nõmme, az ausztriai Felsőőr/Oberwart, a szlovákiai Nagyszombat/Trnava, az ukrajnai Ungvár/Uzsgorod, az izraeli Ramat-Gan, a kínai Yantai, a grúz Kutaiszi, az orosz/mari Joskar Ola, a francia Tours. A németekkel mondható legjobbnak a kapcsolat, de ez is változóban. A dánok a fideszes városvezetés idején jelezték, hogy nem látják értelmét az együttműködésnek, annak formalitása miatt. Kőszeg horvát, szlovák, német, Sárvár osztrák és cseh, valamint német városokkal működik együtt. A közös alkalmak azonban egyre ritkábbak és nem csak az anyagiak miatt.
Az nyilvánvaló, hogy egy testvérvárosi kapcsolatból mindkét érintett fél szeretne hasznot húzni. Ennek fényében válik kissé szürreálissá néha a valóság. Megér egy misét például, hogy milyen szempontok alapján választhatta - még a fideszes önkormányzat idejében - partnerül a 80 ezres Szombathely a 6,5 millió lakosú (!) kínai Yantajt? Ha az arányokat nézzük, akkor mondjuk egy 40 fős szombathelyi kulturális delegációra viszonzásul 40 ezer fős válasz jöhetett volna... De az anomáliákra egy másik eset is rámutat. Amint arról lapunk is írt korábban, a legközelebbi szombathelyi testvérvárosba, Felsőőrre (Oberwart) leginkább gyalog juthatunk el, ha nincs autónk, se biciklink. Mivelhogy kapcsolataink állapotából még az sem következik, hogy városi közlekedési kapcsolatban lennénk...
Ma már látható, hogy az együttműködés leghatékonyabb évein túl vagyunk. Voltak jelentős eredmények, így a magyar-francia Szent Márton projekt. A francia Toursnak nagyban köszönhető, hogy Szombathely Európa-szerte ismertté vált, mint Szent Márton szülőföldje. 2000 után nemzetközi hálózat fűződött a két város együttműködésére, uniós pályázatok sora segítette a történelmi útvonal kiépítését, a zarándoklatokat, a vallási és világi turizmust. 2008-ra már érzékelhető gazdasági előnyökkel is járt a kapcsolat, fellendült a vendéglátás, a könyvkiadás. A hagyományok felelevenítése is sokakat vonzott.
Aztán 2010 után fokozatosan megváltozott a helyzet. Mind egyházi – új megyéspüspök érkezett - mind világi – fideszes önkormányzat alakult - téren. Előbbi túlzottan világinak, utóbbi túlzottan szuverénnek találta a történetet és kiengedte a fékeket. A francia partner gyorsan távozott, a projekt szombathelyi csapatát szélnek eresztették, vagy áthelyezték. Mára gyakorlatilag az egész történetet újra kellene kezdeni, amire kevés az esély.
A barátság a nemzetközi településekkel nagyot változott röpke 10 év alatt. Eltűnt a korábbi dinamika, a kapcsolatokat gondozó hazai civil szervezetek döntő többsége megszűnt, felszámolódott az egyre erősebb politikai ellenszélben. Formálisan ma is léteznek a kapcsolatok, sorolhatók az együttműködő városok nevei, de már nincsenek illúziók. A központosított hatalom nem híve a helyi, független törekvéseknek.
De nem szabad feladni. Most a helyi közösségekben lehet a legtöbbet tenni azért, hogy ne szakadjunk le Európa gazdagabb és ígéretesebb feléről. Akár újrajátszva az egykori történetet, a nyugati nyitást.
