Molnár Miklós váltotta Illés Károlyt a Vasivíz felügyelőbizottságában

Farkas Bazsi 2019-05-17 09:28:00
A szombathelyi Fidesz meg kiakadt.

Leváltották Illés Károly (Fidesz-KDNP) alpolgármestert a Vasivíz Zrt. felügyelőbizottságának éléről, helyette Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester tölti be a posztot. Ez derül ki a szombathelyi Fidesz hozzánk eljuttatott közleményéből. Na de mutatjuk is a kommünikét:

A Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója megdöbbenéssel vette  tudomásul, hogy a bevándorláspárti átmeneti többség tovább folytatja a  politikai tisztogatását. Ezúttal a Vasivíz Zrt. Felügyelő  Bizottságának elnökét, Illés Károlyt váltották le. Helyette azt a  Molnár Miklóst nevezték ki, aki már eddig is betöltötte a SZOVA Zrt.  Felügyelő Bizottságának elnöki tisztségét.

Mint ismeretes, az álláshalmozó Molnár Miklós – miután elárulta  szavazóit – áprilisban beperelte Szombathely Megyei Jogú Város  Önkormányzatát, mivel úgy érezte, az alpolgármesteri hatáskörök  megvonása után, érdemi munka nélkül is jár neki a havi majd’ egymillió  forintos fizetés. Az újabb elnöki tisztség elfoglalása után teljesen  világossá vált, hogy Molnárnak egyetlen célja van: az októberi  önkormányzati választás előtt megpróbál minél több adóforintot kivenni  a szombathelyi polgárok zsebéből.

Az idő pedig bebizonyította, hogy Nemény András – Molnár Miklós  hathatós segítségével – valóban bolsevik mintára puccsot hajtott  végre. A január óta tartó hatalmi tombolásuk mérlege pedig egyértelmű:  a valódi, hozzáértő szakemberek eltávolítása után a saját  pártkádereiket ültették felelős pozíciókba. A követhetetlen és  folyamatos személycserékkel olyan zavaros helyzetet teremtettek, amely  már komolyan veszélyezteti Szombathely kiszámítható működését.

A Fidesz-KDNP szombathelyi közgyűlési frakciója

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.