Maruzsa Zoltán: Csak az írásbeli érettségi megtartását javasoljuk a kormánynak

Nagy Donát 2020-04-09 11:28:00
A köznevelési államtitkár azt mondta, egyelőre május 4-e a tervezett időpont.

Az Operatív Törzs szokásos sajtótájékoztatóját Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár kezdte.

Sok forgatókönyvet átgondoltak az elmúlt napokban arra vonatkozóan, hogyan lehetne a legnagyobb biztonságban megtartani az ez évi érettségi vizsgákat. Két fontosabb irányban indultak el a kormány felé tett javaslatok tekintetében:

  • vagy technikailag rövidítik az érettségiket,
  • vagy évvégi jegyek alapján történik az értékelés, az érettségi elhagyásával.

Elmondása szerint szerte Európában különböző megoldásokon dolgoznak:

  • Ausztriában csak írásbeli érettségi van napirenden,
  • Szlovákiában viszont csak a szóbeli vizsgákat tartják majd meg valószínűleg,
  • Finnországban pedig már meg is tartották a vizsgákat, még mielőtt a vírus eléri a csúcspontját.

Magyarországon az érettségi vizsgák egyben felvételinek is számítanak sok felsőoktatási intézménybe jutáshoz, így az érettségi vizsgák elhagyása azt vonná maga után, hogy külön felvételiket kellene tartani.

Maruzsa szerint arra jutottak, hogy ha a járványhelyzetben van rá mód, érdemes megszervezni az érettségi vizsgákat.

Az érettségi előtti úgynevezett szintfelmérőket azonban eltörlik.

Továbbá azt mondta, hogy aki nem felvételizik, annak nem kötelező az érettségi vizsga letétele sem. Emiatt kéri, ezen diákok lehetőség szerint halasszák el jövőre a vizsgájukat.

Ahhoz, hogy az érettségi vizsgák a lehető legkevesebb érintkezéssel járjanak, azt javasolják a kormánynak, hogy csak az írásbeli vizsgák legyenek megtartva.

Csak ott javasolják megtartani a szóbeli vizsgát, ahol muszáj, így 320.000 szóbeli vizsga helyett csupán 4500-ra lenne szükség

Az írásbeli vizsgákat úgy kell majd megtartani, hogy a vizsgázók másfél méteres távolságre kell lenniük egymástól, illetve egy helyiségben maximum 10 fő tartózkodhat egyidőben.

Így 14 nap alatt valamennyi vizsga lebonyolítható.

Az érettségi időpontja kulcskérdés

Előbb nem igazán lehet megtartani a vizsgákat, mert csökken a felkészülési idő, de nagyon eltolni sem lehet őket, mert elfelejtik a megtanultakat a diákok.

Továbbá egyeztettek a felsőoktatási intézményekkel, és szeptemberben a normális keretek között el akarják indítani a következő tanévet.

Emiatt jelenleg május 4-ére tervezik az írásbeli vizsgák elindítását.

Döntés azonban még nincs, ez csupán az akciócsoport javaslata, a végső rendelkezések a jövő heti kormányülésen várhatóak.

Címlapkép: MTVA

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.