A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

Farkas Bazsi 2025-09-09 13:17:12
20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

A KSH friss kimutatása szerint 20%-kal drágultak a tojásárak az elmúlt egy évben. Ma egy nagybevásárlás családok százezreit állítja megugorhatatlan feladat elé, ezért a Demokratikus Koalíció úgy döntött, hogy segít a kifizethetetlen drágulás miatt nehéz helyzetbe került családokon, és kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte - jelentette be Dobrev Klára, a párt elnöke mai sajtótájékoztatóján. 

A politikus elmondta: 20 darab tojás 780 forintba fog kerülni, míg a boltokban 10 db kerül ugyanennyibe, két csomag tésztát pedig 360 forintért lehet majd venni, féláron a bolti árakhoz képest.

Dobrev Klára hozzátette: az elmúlt hónapokban tanszergyűjtéseket, gyümölcsvásárokat, tésztavásárokat, tojásvásárokat tartott szerte az országban a DK, ahol sok ezer embernek tudtunk segíteni. Ez jól mutatja, hogy egy baloldali kormány az emberek hétköznapi életével foglalkozna - fogalmazott. "Nekünk kidolgozott programunk van arra, hogyan lehet megállítani Magyarországon az árak emelkedését, amelyet a jobboldali Fidesz-kormány okozott a gyenge forinttal és a teljesen kókler gazdaságpolitikájukkal. Baloldalinak lenni nem csak politikai, hanem erkölcsi kérdés is, ezért kell jövő áprilisban elvinni szavazni azokat is, akik soha nem szavaznának jobboldali pártra" - zárta sajtótájékoztatóját a DK elnöke. 

 

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.