Közel 85 millió forint jutott Kőszegre a Versenyképes Járások Programban

Farkas Bazsi 2025-09-09 11:37:57
Sintértelep nem lesz, turisztikai marketing igen.

A múlt heti testületi ülésen tárgyalták Kőszegen a Versenyképes Járásokban a településre érkező pénzt, és annak felosztását. Mint kiderült a kőszegi önkormányzat 198 millió 674 ezer 796 forintra pályázott, ebből 84 millió 972 ezer 267 forintot nyert el.

A Versenyképes Járások Programmal már többször foglalkoztunk, a lényege, hogy a járások települései a tervezett iparűzésiadó bevétel többletet beteszik egy közös kalapba. Majd konszenzussal döntik el, hogy az egyes járási települések milyen mértékben részesülnek belőle.

Kőszeg több célt is meghatározott, a létesítendő ebrendészeti telep tervére 3 millió forintot, a megvalósításra 42 millió forintot terveztek be. Végül mind a kettőt lehúzták.

A nem közművel összegyűjtött szennyvíz begyűjtésére és szállítására tervezett fejlesztésre 40 millió 640 ezer forintot pályáztak, ebből végül 35 millió 294 ezer 279 forintot nyertek el.

Óvodák racionalizált működésének támogatására 50 millió forintot pályáztak, ebből 12 millió 182 ezer 267 forintot nyertek el.

Térségi turisztikai marketing kiadásaira 25 millió forintot pályáztak, végül 20 millió forintot nyertek el.

A kőszegi járás tűzoltóságainak eszközfejlesztése a pályázott 7 millió 790 ezer forintot mind el is nyerték.

A kőszegi zeneiskola - részleges - felújítására pedig 30 millió 244 ezer 796 forintot pályázott, ebből 9 millió 705 ezer 721 forintot nyert el a kőszegi önkormányzat. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.