Lőttek a körmendi kastély felújításának

Farkas Bazsi 2020-01-05 13:41:00
A kormány visszavette a korábban megítélt 1 milliárd 500 millió forintot.

December 14-én jelent meg egy cikkünk, ami a körmendi Batthyányi-kastély felújításának csúszásával foglalkozott. Az épületet a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban kiosztott 1 milliárd 500 millió forintból újították volna fel, az NKVP oldalán pedig az áll, hogy 2020 márciusában be kellene fejezni az építkezést, csakhogy december közepén annak még csak neki sem álltak.

Ekkor még Orbán Balázs (Fidesz-KDNP) államtitkár is arról beszélt, hogy a tervek szerint a Kormány 1,5 milliárd forintot fordít a körmendi kastély fejlesztésére. 

Hogy tisztán lássunk levélben kerestük meg Bebes Istvánt (Fidesz-KDNP) Körmend polgármesterét, aki válaszában azt írta, hogy nem csak az 1,5 milliárd forintos támogatással, de egy 1,7 milliárdos plusz forrással is kalkulálnak.

Ezt utóbbit egyébként az államtitkár nem említette.

A Magyar Közlöny december 23-án megjelent 215. száma azonban már azt közli, hogy a Kormány visszavonta a 1,5 milliárd forintos támogatást biztosító GINOP-7.1.1-15-2016-00025 azonosító számú projektet, ami a körmendi Batthyány-Strattmann-kastély turisztikai célú
fejlesztését biztosította volna.

A körmendivel együtt a várgesztesi, a cseszneki, az ónódi, csókakői várak fejlesztésére szánt pénzt is visszavonta a kormány. Az ezzel az intézkedéssel felszabaduló pénzt a programban bent maradt többi kastély között osztják szét.

Hogy mi lehet a pénz visszavonásának oka, és mi alapján döntötték el, hogy melyik kastély marad illetve esik ki a programból azt nem lehet tudni.

A Sümegi Püspöki Palota, a bajnai Sándor-Metternich-kastélyegyüttes,  a dégi Festetics-kastély és a füzérradványi Károlyi-kastély felújítására így most több pénzt fog fordítani a kormány. 

A Közlönyben december 23-án jelent meg a hír és bár a kormend.hu az ünnepek alatt is folyamatosan frissült, hiába kerestük a kastély felújításának meghiúsulásáról szóló tudósítást, azt ma még nem találtuk. 


 

Szólj hozzá!

A püspöki kar élesen bírálja a kormánypártok petesejt-donációs javaslatát

Ingoványos talajra tévedt a kormány: vallásetika vs. lombikprogram. 

Megszűnik a SZOVA Szállodaüzemeltető Kft.

A céget beolvasztják a SZOVÁ-ba.

Jön a rezsicsökkentés a háziorvosi praxisoknak Győrben

Pintér Bence szerint jobban jár a város „ha erre megy a győriek pénze, mint a fideszes politikusok zsebébe a Zsebbenjó programon vagy rezsitámogatásokon keresztül."

Kósa Roland: „Ideje rendet tenni!” 

Az alpolgármester szerint romlik a belváros állapota, ezért több területen is beavatkozásra készül a városvezetés.

Győri programok a hétvégére

Advent második hetében megjön a Mikulás, a Vacogó Angyalok sőt, még a punkok is. 

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a mindennapi döntéseinket?

Az utóbbi évtizedben a mesterséges intelligencia lassan, de szinte az élet minden területére beszivárgott.

56 millió forintot fizetett ki bérekre a 2024/2025-ös szezonban a Szombathelyi Haladás NB III-as labdarúgó csapata

A Kft. 7 millió forintos árbevételt, és 98 és fél millió forintos támogatást könyvelt el.

Leállítja a Cinema City a kormányzati reklámokat a nagy felháborodás miatt

Hát hogy tudják meg így a gyerekek, hogy mire készül Brüsszel?!

A szimfonikusokkal húzza el a nótánkat az Ocho Macho

Itt az év végi nagy szombathelyi programajánló. Mutatjuk a városi Szilveszter minden részletét is.

Fórumot tartottak Győrben a fogyatékossággal élők helyzetének javításáról

A városvezetés azt ígéri, hogy a felvetett problémákat ütemezetten beépítik a döntéshozatalba.

Ha csütörtök, akkor programajánló

Mikulás minden mennyiségben Győr környékén.

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.

Megszólalt a Szőlő utcai ügy koronatanúja – súlyos részletek kerültek nyilvánosságra

Az áldozat videóinterjúban mondta el, hogyan használta ki és erőszakolta meg Juhász Péter Pál.