Lehet-e Molnár Miklós a Vasivíz Zrt. új vezérigazgatója? Igen!

Farkas Bazsi 2019-11-17 14:54:00
Marton Zsolt, Szombathely korábbi fideszes alpolgármestere foglal állást a kérdésben.

Lehet-e Molnár Miklós a Vasivíz Zrt. új vezérigazgatója? Igen - kezdi Facebook-posztját Marton Zsolt, Szombathely korábbi fideszes alpolgármestere, majd így folytatja: Lehetett-e Kohuth Viktor 2012-ben a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója? Igen.

A fenti kérdésekkel és válaszokkal amúgy le is lehetne zárni ezt a gyenge színvonalú vitát, amit az alább részletezésre kerülő okokból indított az új vezérigazgató megválasztása ellen a régi. Unalmas, de mégis jellemző történet következik egy vezetőváltás kapcsán.

2010-ben a Vasivíz Zrt. önkormányzati felügyelete hivatalosan hozzám tartozott. Amúgy, mint később kiderült, csak hivatalosan. Az akkori vezérigazgató, Wagner József távozása után a víziközmű szakma (többek között a Magyar Víziközmű Szövetség befolyásos vezetői) komoly országos lobbierőt felsorakoztatva Krenner Róbertet, a cég műszaki igazgatóját szerette volna vezérigazgatónak, így aztán a végleges pályáztatás lebonyolításáig (ami végül sosem történt meg) a megbízott vezérigazgató feladatköreit ő látta el. A többi tulajdonos önkormányzat is támogatásáról biztosította őt. Mindenki happy volt: megvan az új vezető.

Aztán egy városházi vezetői megbeszélésen megjelent Hende Csaba, aki váratlanul tájékoztatta (igen, pontosan ez a megfelelő kifejezés) a polgármestert, hogy az új vezérigazgató Kohuth Viktor lesz, aki az NGM egyik főosztályvezetője volt akkoriban.

Nem ismerte senki közülünk, de ez nem is volt feltétele a pozíciónak. Ismerős onnan volt a családnév, hogy a 2010-es országgyűlési választáson indult egy Kohuth Viktor Győző nevű képviselőjelölt Hende Csaba ellen, aki meglepően jó eredményt ért el (1900 szavazat, 7%), ami frusztrálta Hendét. Menjünk is el szép csendben a névazonosság (sok a Kohuth Szentpéterfán, valamint nincs hozzáférésünk az anyakönyvi nyilvántartáshoz), és egy esetleges előrelátó politikai megállapodás felemlegetése mellett. Mint utólag kiderült, az sem vált mellékes körülménnyé, hogy Hende összerúgta a port ugyanebben a kampányban a másodállásban polgármesterkedő Krenner Róberttel, aki a választókerületéhez tartozó csempeszkopácsi elöljáróként meghívta a szoci jelöltet az egyik községi rendezvényre a kampány alatt. Ezt a történetet aztán unásig hallgathattuk egy éven keresztül. De tényleg unásig.

2012-ben meg is választotta a Vasivíz közgyűlése Kohuth Viktort. Krenner ezután kikerült a menedzsmentből, főmérnök lett:, és hálával tartozott, hogy legalább az állása megmaradt.

A Szombathelyi Televízió így tudósított az eseményről: “A 31 éves, jogász végzettségű új vezető (Kohuth Viktor) legutóbb a nemzetgazdasági minisztérium főosztályvezetőjeként dolgozott, de korábban gazdasági társaságnál is szerzett gyakorlati tapasztalatot.” Természetesen semmilyen víziközműves gyakorlata nem volt.

Ezt követően jó nagy késéssel megjelent a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendekezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013.(II.27.) kormányrendelet, ami szabályozta az érintett cégek, így a Vasivíz vezetőivel szemben támasztott követelményeket, amely bizonytalanságot teremtett Kohuth képzettségének tekintetében. Hosszú futkározás, kínlódás után (ami magában foglalt egy olyan törekvést is, hogy módosítsa a kormány a szabályokat Kohuth Viktor miatt - ezt a vezérigazgató nagy befolyást színlelve legalábbis így képzelte), született egy állásfoglalás a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal részéről, ami ma is megtalálható a honlapjukon.

Ezen tájékoztatás utolsó, 44. pontja foglalkozik a cégek vezetőivel kapcsolatos kérdéskörrel.

Figyelem! Szó szerinti idézet, a kiemelésekkel együtt:

“A Vhr. 31. § (3) bekezdése alapján a Hivatal a kérelmező személyi állománya tekintetében folytat le vizsgálatot. E körben, az a) pontban megjelölt feltételek alapján vizsgálja, hogy

A) a kérelmező vezetője és annak helyettese rendelkezik-e a 31. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott végzettséggel, illetve az ott megjelölt szakiránnyal megegyező osztatlan képzésben szerzett főiskolai vagy egyetemi alapképzésben szerzett oklevéllel ÉS(!) a vezető és annak helyettese szakmai tapasztalata együtt számított időtartama az ac) pontban meghatározott öt éves időtartamot eléri-e,
vagy

b) a kérelmező vezetője és annak helyettese rendelkezik-e gazdasági vagy jogi szakirányú felsőfokú szakképesítéssel ÉS(!) a vezető és annak helyettese szakmai tapasztalata együtt számított időtartama az ac) pontban meghatározott öt éves időtartamot eléri-e.”

Nem véletlenül volt boldog mindenki, hiszen az “együtt” szó beiktatásával a kérdés eldőlni látszott, és a félreértelmezésre okot adó rendelet jogalkalmazója szerint is maradhatott Kohuth Viktor a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója.

Most ugyanezen kormányrendelet ugyanezen pontjára hivatkozva lót-fut a meneszteni kívánt vezérigazgató és stábja incl. Fidesz, Vas Népe & Co, hogy márpedig Molnár Miklós nem lehet a Vasivíz vezetője. Ehhez pedig muníciót ad ugyanazon kormányzati szerv egyik munkatársa, amelyik állásfoglalást adott ki 2014-ben ennek ellenkezőjéről. Oké, értem. Akkor Kohuthról volt szó, nem Molnárról. Egyszerűbb lett volna ezt leírni.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.