Látványos szakaszához érkezett a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének bontása

Bazsó Bálint 2020-08-04 15:26:00
Az évtizedek óta várt felújítás csupán a tetőszerkezetet érinti, az épület teljes rekonstrukciójára még várni kell.

Viszont legalább már nem ázik be hazánk egyik legfontosabb vasúti épületegyüttese.

Fotó: Fotó: MÁV

"Immár a második daru is üzembe állt a mintegy 8200 négyzetméteren megújuló tetőszerkezeten a folyamatos munka segítése érdekében. A vágánycsarnok tetőzetén a már folyamatban lévő első fázisban tervezett bontási műveleteket az ütemterv szerint előreláthatóan ősszel fejezik be"

- olvasható a MÁV közleményében. Mint írják, a csarnok főtetejének deszkaborítása 25, a fémlemezek bontása 80, a felállványozott tető üveges részének a bontása pedig 50 százalékos készültségű jelenleg. Folyamatban van az acél tartószerkezetek tisztítása és a statikus felülvizsgálat, valamint elkezdődött a felső oldalbevilágítók üvegezésének bontása az Eiffel tér felől.

Fotó: Fotó: MÁV

Az elmúlt hónapokban a csarnokba futó vágányok felsővezeték-hálózatát szerelték, és a csarnok előtt új, ideiglenes ütközőbakokat építettek be a 10-13. vágányok lezárására, hogy a külső sínpárok a felújítás alatt is használhatók legyenek a vonatforgalom számára. Megépült a csarnokban egy 70 ezer légköbméteres térállvány a csak állványról végezhető szakértői felmérések elvégzésére, továbbá egy 7000 négyzetméteres védőhálót is kialakítottak az utasok és a munkások védelme érdekében.

Évek óta kritikus állapotvan volt már a tető

Természetesen mind a MÁV, mind az állam tisztában volt vele, hogy az épület az elmúlt években egyre rosszabb állapotba került, ennek ellenére a bürökratikus ping-pong-on kívül nem sok minden jelezte, hogy az épületnek amúgy van tulajdonosa is.

A végeredmény jól ismert: az utascsarnokban egy-egy eső alkalmával már esernyővel kellett várakozniuk az utasoknak, vagyis az utoljára 1979-ben felújított és részben kicserélt tetőszerkezet végzetesen tönkrement. Az állapotokat tökéletesen a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület 2014-es videója mutatja meg igazán:

Security Check Required

null

Jellemző, hogy a 2010-es kormányváltást követően megígért és belengetett teljes körű felújításból végül semmi sem lett, pedig az akkori tervek között szerepelt az akadálymentesítés és az utastájékoztatás korszerűsítése is.

A Nyugati pályaudvar 1978-79-es felújítása

Fotó: Fotó: MTI

Mielőtt azonban örömünkben kilotyálnánk az állomási restiben zsákmányolt fröccsünket: a mostani rekonstrukió csupán a tetőszerkezetet és a homlokzati üvegfalat érinti, vagyis a pályaudvar balkáni színvonalán csupán annyit emel, hogy a jövőben már nem kell esernyő a pályaudvar használatához.

Az eredetileg 2,5 milliárd forintosra becsült beruházásból végül 9 milliárdossá hízó rekonstrukciót a Mészáros-család cége, a Fejér B.Á.L. előtt befutó Magyar Építő Zrt. végezheti. Utóbbi – többek között – olyan közbeszerzéseket nyert meg, mint a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója, a Magyar Zene Háza vagy éppen – a ZÁÉV Építőipari Zrt.-vel közösen – a Puskás Aréna felépítése. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.