Külön listával és jelöltekkel készül 2022-re a Kétfarkú Kutyapárt

ugytudjuk.hu 2020-10-03 12:22:00
Frissítés: Csak olyan körzetekben indulnak majd, ahol az ellenzék vélhetően amúgy is nyerni fog.

Nem vesz részt közös ellenzéki lista állításában a 2022-es országgyűlési választásokra a Magyar Kétfarkú Kutyapárt

- jelentette be a 444 szerint Kovács Gergő, a párt elnöke a Spirit FM rádió műsorában.

Az álláspontunk nem változott, akkor tudunk beszállni az összefogásba, ha mindenki más kiszáll

- mondta Kovács.

Fotó: MKKP Facebook oldala

Hozzátette, hogy csak olyan helyeken indulnak el, ahol biztosnak tűnik az ellenzék győzelme - például budapesti belső kerületekben. A pártelnök nagyjából 30 egyéni jelölt állítását ígérte.

Kovács arról is beszélt, hogy hivatalosan nem hívták meg az ellenzéki összefogásba a Kétfarkú Kutyapártot, de a Momentum és az LMP megkérdezte őket szóban.

Nekem ez erkölcsileg nem fér bele. Én nem tudok olyan pártokkal egy szövetségben együtt elindulni, akikről ilyen véleményem van, amilyen

- mondta az MSZP-re, a DK-ra és a Jobbikra gondolva.

A cikk szerint Kovács Gergő azt mondta, fel van készülve rá, hogy a következő másfél évben biztosan, de lehet, hogy 20 éven át azt fogja hallgatni a pártja, hogy miattuk van hatalmon a Fidesz, mert nem álltak bele az ellenzéki összefogásba.

A 2019-es önkormányzati választásokon Szombathelyen a Kétfarkú Kutyapárt hivatalosan is támogatta az Éljen Szombathely! Egyesület képviselőjelöltjeit. A párt helyi passzívistái legutóbb a felújítás alatt lévő Vásárcsarnok egyik falát festették ki hangulatos mintákkal, de korábban buszmegállót is építettek, majd helyreállítottak a KRESZ-park mellett, aluljárót festettek ki, és többször kátyúztak is a város útjain.

Frissítés (18:00)

A párt közleményben tudatta, hogy az eredeti cikkben félreértelmezték a szavaikat.

Hangsúlyozzák, hogy a Kétfarkú Kutyapárt csak olyan körzetekben fog jelöltet indítani, ahol az ellenzék minden bizonnyal amúgy is nyerni fog.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A teljes interjú itt hallgatható meg.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.