Koczka Tibor: nincs helye Szombathely közéletében annak, aki hazaárulónak nevezi a politikai ellenfeleit

ugytudjuk.hu 2019-09-24 16:17:00
A függetlenként induló polgármesterjelölt Hende Csaba tegnapi ámokfutására reagált egy kedd délutáni sajtótájékoztatón.

Koczka Tibor, aki nemrég függetlenként szállt ringbe Szombathely polgármesteri székéért, ma a Mártírok terén, a Fidesz irodájával szemben, egy sajtótájékoztatón reagált a Fidesz tegnapi programbemutatójára. Jobban mondva, arra, hogy az eseményen Hende Csaba a közönséggel azt skandáltatta, hogy Nemény András egy hazaáruló. Koczka erről úgy gondolja, nincs helye Szombathely közéletében annak, aki ilyet tesz az ellenfeleivel.

Hazaárulózással mutatta be a Fidesz választási programját Szombathelyen

Hende szerint mindenkinek van gazdája. Míg Nemény András, az Éljen Szombathely polgármesterjelöltje először februárban, majd néhány hete a Savaria Mozi többszázfős nagytermében részletesen ismertette választási programját, addig Balázsy Péterére szeptember végéig kellett várni.

Koczka hozzátette, hogy Hende a tegnapi húzásával csak azt bizonyította be, hogy a helyi Fidesznek már semmi köze a polgári értékrendekhez, helyette csak békétlenséget keltenek a városban. Szerinte azonban a megyeszékhelynek ehelyett békére, és együttműködésre van szüksége, egyébként a Fidesz jelöltje, Balázsy Péter is ezt hangoztatta a tegnapi programbemutatón, mielőtt Hende lépett a színpadra.

Koczka ismét szimbolikus helyszínt választott a sajtótájékoztatójához

Koczka felidézte, hogy augusztus 6-án, amikor bejelentette, hogy indul a polgármesteri posztért, akkor azt mondta, hogy nem akarja megnyerni a politikai háborút, hanem véget akar vetni neki. Hende akkor még csak “simán” árulóknak nevezte azokat, akik nem értenek vele egyet, mostanra pedig már eljutott a hazaárulókig. Koczka szerint azért is ironikusak Hende szavai, mert ő először elárulta az MDF-et, majd a polgári köröket, majd cserben hagyta Magyarországot, mert honvédelmi miniszterként képtelen volt megépíteni a határvédelmi kerítést.

A függetlenként kampányoló polgármester végül hozzátette, hogy szerinte Szombathelynek olyan polgármesterre van szüksége, aki az itt élőket képviseli, és képes megvédeni a polgári, konzervatív értékeket. Márpedig Hende Csabáról ezt most nem tudja elmondani. 

Szerinte Hende felszólalása arra is rávilágít, hogy Balázsy Péter is alkalmatlan a város vezetésére, mert engedte, hogy az egykori honvédelmi miniszter azon a programbemutatón hazaárulózzon, ahol ő a békét hirdeti. Véleménye szerint azért volt ez hatalmas hiba, mert október 13-a után a Fidesz képviselőinek együtt kell majd irányítania a várost a többi képviselővel, de aligha fog ez békésen történni az ilyen felszólalások után.

Koczka a sajtótájékoztatója zárásaként, újságírói kérdésre elmondta, hogy Hende akár le is mondhatna a tegnapiak után, hiszen a magyar politika történetében sem példátlan, hogy egy ilyen ellentmondásos cselekedet után maga adja vissza a mandátumát, majd távozik a politikai közéletből.

Koczka Tiborral egyébként nemrég egy hosszabb, háromrészes interjút készítettünk, ennek első részét ide, második részét ide, harmadik részét pedig ide kattintva olvashatjátok.


 

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.