Míg Nemény András, az Éljen Szombathely polgármesterjelöltje először februárban, majd néhány hete a Savaria Mozi többszázfős nagytermében részletesen ismertette választási programját, addig Balázsy Péterére szeptember végéig kellett várni.
Az MMIK-ban lévő rendezvényen Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke vállalta a moderátori teendőket, majd Puskás Tivadar, leköszönő polgármester beszélt a sikerekről, a kormányzati adósságátvállalásról és arról, mennyire jól teljesítette a munkát és böcsületet.

Az este főattrakciójaként a nézőkkel megtapsoltatott Balázsy Péter állt a színpadra, ahol beszélt azokról a programpontokról, amikkel meggyőzné a választókat.
Többek között azt ígérte, hogy évente 20 utcát felújítana, öt év alatt 100-at, összefüggővé tenné a kerékpárutakat, környezetbarát buszokat vásárolna, új parkolókat építene, és sok fát ültetne, szigorítaná a lakóparképítés szabályait, rendbe tenné a parkokat, megmentené a Brenner-villát és a Nagyszállót, egységes városi ügyfélszolgálatot hozna létre.

Balázsytól a díszvendégként Szombathelyre érkezett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere vette át a szót. Körülbelül háromnegyed órás beszédében a kormányt méltatta, riogatott Gyurcsánnyal és a migránsokkal, valamint a szavazáson részvételre buzdított. Cser-Palkovics után Hende Csaba állt a pódiumra. Beszédjében többször is reklámozott minket is ezért:
Szóval Hende Csaba. A választás tétjéről indított, hogy aztán megérkezzen Gyurcsány Ferenchez és Czeglédy Csabához. Hende elmélete szerint ugyanis Gyurcsány Ferenc Czeglédy Csaba gazdája, aki Nemény András gazdája. (A miénk meg Ungár Péter.) Sőt, Neménynek van egy másik gazdája is Frans Timmermans személyében, aki az Európai Bizottság alelnöke.

Ha ez nem lett volna elég, az est csúcspontjaként lehazaárulózta Nemény Andrást és ezt skandáltatta a közönséggel is.
Ez azért is különös, mert az egységét mindig hangoztató Fidesz fórumán egy óra leforgása alatt Balázsy Péter még arról beszélt, hogy békét kell hozni Szombathelyre a harcok helyett, addig nem sokkal utána Hende Csaba már vígan fröcsögött riválisára.

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.
A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.
A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.
A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.
A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.
Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.
Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.
Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.
A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.
A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.
Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.
A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.
Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.
A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.
Szeptember 19-én, szombaton 9 és 12 óra között személyesen is bejárható a tízlakásos új társasház.
Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.
A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.
A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.
Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.
A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.