Kiderült, mi okozta a fiatal Disney-sztár halálát

Fehér Buda 2019-07-10 10:44:00
Hihetetlenül fiatalon halt meg.

Vasárnap sokkolta a világot a hír: 20 évesen meghalt a Disney sztárja. Cameron Boyce álmában halt meg, a családja akkor még csak annyit mondott, hogy a színész már régóta küzdött egy betegséggel, de azt nem árulták el, mivel.

A színész családja most törte meg a csendet, azt mondják, arra vártak eddig, hogy megérkezzenek a boncolás eredményei, amiből kiderült, hogy

Cameron egy epilepsziás rohamban vesztette el az életét.

A szülei azt mondják, hogy rendkívül megrázó számukra, hogy meg kell szervezniük a fiatal gyermekük temetését, de megköszönték mindazoknak, akik valamilyen módon támogatták őket az elmúlt néhány napban.

Az Utódok sztárját azóta rengeteg kollégája és több millió rajongó gyászolja, még Michelle Obama, az egykori first lady is lerótta előtte a tiszteletét. Cameron Boyce igen fiatalon kezdte a pályafutását, 11 éves korában kapta meg az első filmszerepét, majd egy évvel később már Adam Sandler oldalán alakított a Nagyfiúkban. Az igazi áttörést azt jelentette számára, amikor beválogatták a Jessie című Disney-sorozatba, azóta több szériában is szerepelt.

(Metro)

Szólj hozzá!

Bármelyik fideszes listás képviselőjelölt beleülhet Hende Csaba megüresedett parlamenti székébe

Időközi választás helyett a Fidesz-KDNP vezetése dönti majd el, hogy ki vehetni fel a mandátumot. Illés Károly az egyedüli listán szereplő szombathelyi jelölt.

Az akkor volt, most meg most van! 

Ismerje meg Hende Csaba hat pontját.

Lakossági fórumot tartanak a győri zárkertieknek

Nyilvános plénum előtt mondhatják el napi problémáikat az érintettek. 

Hol tart ma a webhosting?

Az online jelenlét manapság szinte elkerülhetetlen, legyen szó kisvállalkozásról, e-kereskedelmi platformról vagy nagyvállalatról.

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

És elválnak Dobrev Klárával.

Május 20 után parlamenti képviselő nélkül maradhat Szombathely

Frissítve: Hivatalosan is Hendét és Poltot javasolta a Fidesz alkotmánybírának.

A 125 éves Győri Városháza előtt futnak be a 100 éves Tour de Hongrie versenyzői

Az idei körverseny első befutóját adja a folyók városa.

Mélyponton van Győrben a Fidesz, Pintér Bence nagy fölénnyel vezet

Fekete Dávidot 22 százalék kedvelte, és 33 százalék nem.

40 millió forintra emelték Körmenden a városi civil alapot

Kultúrára 9 és fél milliót, sportra 26 milliót, szociális területre közel másfél millió forintot adnak.

Alkotmánybíró lehet a politikai életből mára teljesen eltűnt Hende Csaba

Kérdés, hogy egészségügyi állapota mennyire engedi meg, hogy felelősséggel vállalja el a felkérést.

Kezdetét vette a győri Magyar Ispita felújítása

2026 februárjában érhet véget a munka.

Győrnek 1 milliárd 700 milliót, Szombathelynek 210 millió forintot kell befizetnie a helyi iparűzési adóbevétel többlete után

Budapestnek 3 milliárd 690 millió forintot kell így adóznia. Az április 30-án kihirdetett rendeletet május 8-ig még véleményezheti a társadalom.

Rács mögé küldenék a győri üdítő és bringa tolvajt

A közel 1 milliós kárt okozó férfi tucatnyi alkalommal lopott.