Karácsonykor pár órára újra béke lett, amikor a háború közben focimeccs tört ki

Kovács Lilla 2020-12-18 08:28:05
Több forrás is bizonyítja, hogy az első világháborúban karácsonykor az angol és német katonák öldöklés helyett focizni kezdtek.

2014-ben az egyik brit áruházlánc, a Sainsbury kiadta a karácsonyi reklámját, amivel aztán elég nagy szóbeszédet indított el. A reklám a megjelenése előtt 100 évvel, 1914-ben, az első világháborúban játszódik, karácsony napján, mikor az angol és a német katonák futballozni kezdtek. 

A történet ekkor kapott nagyobb ismertséget, de a történészek már korábban is foglalkoztak vele, bár még mindig nem állapodtak meg abban, hogy valóban lejátszották e a mérkőzést, ám ezt több, egymástól független forrás is megerősíti. Az biztos, hogy az akkori pápa, XV. Benedeket felszólította a háborúban állókat arra, hogy kössenek fegyverszünetet, de ezt a felek elutasították. 

A korabeli levelek azonban arról írnak, hogy a katonák ezt másképp gondolták, több lövészárokban is énekelni kezdtek karácsony reggelén, majd a bátrabbak kimásztak onnan és barátkozni kezdtek. Így kezdődött aztán a nyugati front ellentétes oldalon álló katonái közt is az önkéntes fegyverszünet - ezt később minden tiszt ellenezte, és minden lehetséges rendelkezést meghoztak, hogy többé ne is fordulhasson elő. 

A Smithsonian magazin szerint egy tiszt arról számolt be, hogy a németek kezdték a barátkozást, boldog karácsonyt kívántak és a Csendes éjt énekelték, mire a britek a The First Noellel feleltek. Más beszámolók is azt erősítették meg, hogy a németek kezdték a barátkozást, boldog karácsonyt kívántak, és hívták az angol katonákat, hogy közösen ünnepeljenek. Közülük többen feleltek a jókívánságokra, de közben a kezeik végig a puskákon voltak. 

„Vér és béke, ellenségeskedés és testvériség - ez volt a háború legcsodálatosabb ellentmondása"

- írta a történtekről Frederick Heath, angol katona. 

Az, hogy az ünnepi, "illegális" fegyverszünet a németek és a britek közt valósulhatott meg, nem véletlen (az oroszok például a julián naptár szerint tartották számon a napokat, így nekik egy nem volt különleges dátum), hiszen a nyelvi nehézségek itt voltak a legkevésbé számottevőek, mivel több német katona beszélt angolul. 

A barátkozás közben aztán egy rögtönzött futballmeccs kerekedett, amit 1915. januárjában a Times egy fronton szolgáló orvos levelére hivatkozva írt meg - eszerint

a németek nyertek 3-2-re. 

A történészek azonban a levelek ellenére kételkednek abban, hogy a jelenet valóban ennyire romantikus lett volna. A legtöbbjük szerint ez a legenda inkább csak segített feldolgozni a háború borzalmait, és logikusan gondolkodva a katonák egy fegyverszünet alatt inkább a halottaik eltemetésével lehettek elfoglalva. Abban sincs egységes megegyezés, hogy hol történhetett az eset, mivel több olyan levél is szól hasonló mérkőzésekről, amik a háború csatáit figyelembe véve nem lehetnek azonosak - így valószínűsíthető, hogy a britek és a németek közt lezajlott mérkőzés nem az egyetlen volt. 

Akár legenda, akár nem, az biztos, hogy a britek szorgosan őrzik a legendát, több emlékművet is állítottak, és évről évre több futballtornát is rendeznek a karácsonyi mérkőzés emlékére. 

 

(Címlapkép: Katonák futballoznak 1914-ben. Fotó: Getty Images)

 

Szólj hozzá!

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte a sárvári ellenzék a fürdőben falból foglalkoztatott munkavállaló ügye miatt

Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.

Visszadobta a győri bíróság a Szent István úti gázoló gyorsított ügyét

Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.

Májusban kezdődik a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés felújítása

Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.