Ivkovics kijelölte a keretet a férfi kosárlabda vb-selejtezőkre

Farkas Bazsi 2019-02-13 07:41:00
A Magyar Kupa után Kecskeméten kezdődik a felkészülés. Szombathelyiek és körmendiek a keretben.

Kijelölte a februári utolsó két világbajnoki (vb-) selejtezőre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott keretét Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány.

A csapatból a korábban közölteknek megfelelően kimaradt a Japánban légióskodó Rosco Allen, valamint a Barcelonában játszó Hanga Ádám. A magyar szövetség korábbi tájékoztatása szerint mindkettejükre fontos mérkőzések várnak klubcsapataikban, ezért nem tartanak a válogatottal.

A keret tagjai szombaton, a Magyar Kupa döntője után találkoznak Kecskeméten, ahol megkezdik a felkészülést a vb-selejtezőkre.

A magyar válogatott - amely öt győzelemmel és öt vereséggel a J csoport negyedik helyén áll - február 22-én Varesében az olaszok vendége lesz, három nappal később pedig Szombathelyen a horvátokat fogadja.

A selejtező első szakaszából a tavaly Európa-bajnoki nyolcaddöntős válogatott júliusban Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott a D jelű négyes első három helyezettjével, azaz a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal került össze. Az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott jut majd ki a jövő szeptemberi, kínai világbajnokságra.

A válogatott kerete:

Ruják András, Govens Darrin, Váradi Benedek, Perl Zoltán, Vojvoda Dávid, Benke Szilárd, Ferencz Csaba, Somogyi Ádám, Kovács Péter, Eilingsfeld János, Juhos Levente, Filipovity Márkó, Horti Bálint, Keller Ákos, Molnár Márton, Jarrod Jones

A magyar válogatott további menetrendje a vb-selejtezőkön:
február 22., péntek: Olaszország-Magyarország, Varese 20.15
február 25., hétfő: Magyarország-Horvátország, Szombathely 18.30

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Litvánia 19 pont, 2. Olaszország 17, 3. Lengyelország 16, 4. Magyarország 15, 5. Horvátország 14, 6. Hollandia 13


 

Szólj hozzá!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.

Idén nyáron végre felújítják a Hecsei úti felüljárót Győrben

A város egyik legfontosabb közlekedési útvonalán júniustól indulnak a munkák, időszakos lezárásokra is készülni kell.