Ismét elhangzott: 10 év alatt beérhetjük Ausztriát életszínvonalban

Nagy Donát 2019-12-17 11:48:00
A cél elérésének eszközeit - amelyek egy részét már alkalmazzák - 10 pontban foglalta össze Matolcsy György.

Az osztrák életszínvonal elérése lassan igazi mémmé válik a magyar közgondolkodásban, de néha persze merjünk nagyot álmodni.

A következő bő évtizedben céljaink világosak: a legjobb 5 ország közé kerülni Európában fejlettségben és életminőségben egyaránt, megközelíteni Ausztriát és elérni uniós átlagokat - írta meg Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének elmélkedését a 444.

Az ehhez szükséges teendők élén a teljes versenyképességi fordulat áll. Ezt követik a világszínvonalú oktatás és egészségügy, illetve közlekedési infrastruktúra fejlesztése.

Ide sorolta még a teljes újraiparosítást és a jegybanki innovációkra épülő pénzforradalmat is.

Ugyancsak szerepel a szükséges eszközök között a sikeres népesedési fordulat, legalább 110 ezer újszülöttel évente.

És nem hagyhatjuk megemlítés nélkül a Kárpát-medencei gazdasági tér egységes megavárossá fejlesztésének ötletét sem.

A cikk kitér arra is, hogy az MNB elnök szerint a szocialista kormányzás adósságot okozott nekünk, de

"Ezzel szemben a 2010-es újrakezdés és az első évtized már jól sikerült"

- szögezte le Matolcsy György.

Szólj hozzá!

Simon Attila: Nem én fúrtam meg Vígh Ferencet

Szurkolói pletykákra regált a labdarúgó edző.

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.