Három autó ütközött Győrben egy figyelmetlen sofőr miatt

Varga Mátyás 2020-01-21 10:29:00
A sorozatos ütközés során egy ember sérült meg.

Győrben, a 821-es számú út felől a Nagy István út irányába közlekedett egy Ford típusú tehergépkocsi vezetője 2020. január 20-án 12 óra 45 perckor - írja a police.hu. Haladása során a Szentlélek térnél lévő kereszteződés előtt, későn vette észre az előtte forgalmi ok miatt megálló járműveket, fékezett ugyan, de megállni már nem tudott. Az autójának elejével nekiütközött egy Kia típusú gépkocsinak, amit az előtte álló, szintén Kia típusú autónak tolt, ami emiatt egy Fiat típusú jármű hátuljának csapódott. A sorozatos ütközésekben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A Győri Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy mindig figyelmesen, körültekintően, a követési távolságot figyelembe véve, valamint olyan sebességgel közlekedjenek, hogy egy esetleges forgalmi ok miatt álló jármű mögött biztonságosan meg tudjanak állni!

Szólj hozzá!

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát. 

Pintér Bence helyretette az Ugytudjuk szerződését és visszaadta a hólapátot Fekete Dávidnak

Azzal talán vissza lehet hordani a Győr-Szol-ba a hiányzó 1 milliárd 700 millió forintot.

Vágányzár a Győr-Budapest vonalon - több járat menetrendje módosul februárban

Pályakarbantartás miatt egyes vonatok nem érintik a Keleti pályaudvart, a nemzetközi és elővárosi közlekedésben is változások lesznek.

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.

Egy szombathelyi születésnapon tört ki verekedés

Félreérthető szituba keveredett egy nő és egy férfi.

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.