A mai nappal járt le a kormány által létrehozott azbeszt-mentesítési alap pályázati határideje. Nemény András (Éljen Szombathely!) szombathelyi polgármester egy videóban jelentette be, hogy a városban végrehajtott mentesítési munkák összesen 2 milliárd 500 millió forintot emésztenek fel.
Ebből 10%-ot, vagyis 250 millió forintot vállal önerőként az önkormányzat, a maradék 2 milliárd 250 millió forintot pályázták meg.
A polgármester tételes felsorolása szerint:
- 960 millió forintot költenek el az Olad platón,
- 540 millió forintba kerül a 110 közterületi út, és parkoló mentesítése,
- 900 millió forintot emészt fel a szennyezett útpadkák felszedése, és elszállítása.
Nemény arra külön felhívta a figyelmet, hogy ez utóbbi alig 6-700 négyzetméter, mégis 9-10 hónapba telik majd, amire a munka végére érnek.
Mint ismert a kormány 3 milliárd forinttal nyitotta meg az azbeszt-mentesítési alapot, ám a bejelentés szerint ez bővíthető lesz.
Erre valószínű szükség is lesz, mivel a napokban Kőszeg azt jelentette be, hogy ők is pályáztak. 545 millió forintra.
