Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

Dömötör Gábor 2026-10-16 19:19:09
A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Megkezdődött Győr új településtervének kidolgozása, amely hosszú távon határozza majd meg, hogyan fejlődhet és épülhet tovább a város. A szakmai munkát október 7-én indították el a Városházán, az önkormányzati képviselők, a városi szakemberek és a tervezők részvételével. A közbeszerzési eljárást a Spatialist Magyar Területfejlesztési Tervező és Kutató Iroda Kft. nyerte el. Az új dokumentum elkészítése jogszabályi kötelezettség is, hiszen Győr jelenlegi építési szabályzata még 2006-ban lépett hatályba, a településkép védelméről szóló rendelet pedig 2018-ban született.

Fotó: gyor.hu

Az új szabályozás számos olyan kérdést érint majd, amely a győriek mindennapjaira is hatással lehet. Felülvizsgálják többek között a lakóterületek beépíthetőségét, a tetőterek kialakításának lehetőségeit, a parkolási előírásokat, a saroktelkek beépítését és a belváros sajátos építési szabályait. Kiemelt figyelmet kap a zöldfelületek megőrzése is, miközben a tervezők arra törekednek, hogy a korábban felmerült helyi konfliktusokra is megoldást találjanak. A cél egy átláthatóbb, könnyebben alkalmazható szabályrendszer létrehozása, amely a lakosság és a beruházók számára egyaránt kiszámítható feltételeket teremt.

A tervezés egyik legfontosabb alapelve, hogy Győr fejlődése elsősorban a már beépítésre kijelölt területeken belül valósuljon meg. Ennek érdekében nagyobb hangsúlyt kaphatnak az alulhasznosított ingatlanok és az egykori iparterületek, amelyek új funkciókkal bővülhetnek a jövőben. Ez különösen fontos egy olyan városban, ahol viszonylag kevés a szabadon fejleszthető külterület, miközben a folyók, a vízbázisok, a természetvédelmi területek és a közlekedési hálózat is jelentős korlátokat szab az új beruházásoknak. Az új településtervnek a távlati közlekedési nyomvonalak és a folyópartok védelméről is gondoskodnia kell.

A munka több ütemben zajlik majd, a megalapozó vizsgálatnak 2026. november 30-ig kell elkészülnie, ezt követően 2027. január 20-ig dolgozzák ki a fejlesztési tervet. A rendezési terv első véleményezési változata május 10-re, a javított dokumentáció pedig várhatóan 2027 augusztusára készül el. A jelenlegi ütemezés szerint 2027 őszén városrészenként lakossági fórumokat tartanak, ahol az érdeklődők megismerhetik az elképzeléseket, és észrevételeket is tehetnek.

Fotó: gyor.hu

A tervezési folyamatba már az első szakaszban bevonják az önkormányzati képviselőket, akik kérdőíven jelezhetik választókerületük legfontosabb fejlesztési igényeit és településrendezési problémáit. Ezeket a szakmai egyeztetések során figyelembe veszik, így az új szabályozás a városrészek sajátos igényeire is reagálhat. Az önkormányzat ígérete szerint a következő mérföldkövekről és a lakossági véleményezés lehetőségeiről folyamatosan tájékoztatják majd a győrieket.

Tetszik, amit csinálunk? Támogasd adományoddal a munkánkat segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét! Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.A közlemény rovatban tüntesd fel, hogy az általad küldött pénz adomány.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.